Két könyv

... amiről mindenképpen írni akartam. Mindkettőt még Csehországban olvastam pár héttel ezelőtt. Az egyikről azért mert nagyon jó volt, a másikról azért mert minősíthetetlenül rossz.

Az egyik, a kedvenc, Carlos Riuz Zafón A menyország fogságában című könyve. 

Zafónnak a Szél árnyéka óta rajongója vagyok. Könyvtárból vettem ki, de emlékszem, hogy valami olyan érzés volt bennem, hogy na jó akkor még ezt, mert most nem találok mást, az a könyv pedig már kétszer is mindig a szemem elé került korábban. Szóval kivettem, és már az első sora után tudtam hogy imádni fogom, hogy nem fogom tudni letenni, de közben szívem szerint csak halogatnám a befejezését, hogy minél tovább tartson a varázs, a miliő, amibe Zafón által belecsöppentem. Aztán már vártam a következő kötet megjelenését, ami kicsit csalódás volt az szél árnyéka után.

Aztán éppen amikor Spanyolországban voltunk, és Barcelona utcáit róttuk oda-vissza, mindig szembejött velem a hirdetőoszlopokon, a metróban az új könyvének a borítója. Ha tudnék spanyolul, szerintem már ott rögtön megveszem és elolvasom, de hát nem tudok. Pedig most olvasás közben sokszor eszembe jutott, hogy ha magyar fordításban ennyire szép a nyelvezete, ennyire át tud jönni a hangulat, ennyire magával tud ragadni és vinni-vinni előre Barcelona utcáin, mintha én magam lennék a főhős, akkor milyen lehet ezt eredetiben olvasni, hogy vajon spanyolul is ennyire színesen egyszerűek a mondatok, hogy vajon ugyanennyire szivetdobogtatóak- e a lelki vívódások, vagy csak a magyar nyelv gyönyörűséges gazdagsága és a fordító zsenialitása teszi számomra annyira feledhetetlen élménnyé az olvasást.

Aztán valahogy elfelejtődött, és legutóbbi könyvtárazásunkkor nagy örömmel vettem le a polcról, és úgy szorongattam, mint valami kincset, hogy el ne vigye előlem más. Csehországban olvastam ki. És örültem neki, hogy ugyanazt a jóleső érzést váltotta ki belőlem, mint annak idején a szél árnyéka. Nagyon nem akartam abbahagyni, nem akartam a végére érni, és apránként, szavakat, sorokat ízlelgetve olvastam, és minden egyes oldalnak sokáig a hatása alatt voltam.
A végén mély sóhajjal tettem le, és már alig várom a következő részt :)

A  másik, amire igazából nem is vagyok büszke, hogy elolvastam, az Szepesiniki könyve. Az első. Nem is gondoltam sose, hogy szükségem van nekem erre az olvasmányra, nem is volt, egyszerűen csak úgy alakult, hogy kerestem valami internetes olvasnivalót, és ez épp ott volt, hát elkezdtem olvasni. Már az első 3 sor is maga volt a borzalom, és ez az egész könyvre kivetítve is igaz. És csak azért olvastam végig, mert pikkpakk a végére értem.
Olvastam már néhány igen rossz könyvet, és ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy hogy az istenbe lehet ilyet kiadni? Persze tudom, hogy a pénz és a botránykeltés a legnagyobb úr a mai világba, és ezek elérésért manapság már mindent lehet, semmi se szent. De hogy emberek egy ilyen szennyhez még a nevüket is adják.... hát ez számomra elgondolkodtató.
Nem tudok annyi negatív jelzőt felsorakoztatni, ami hűen jellemezné a "könyv" silányságát. Egyértelmű, hogy lány nem tud írni. Egy kicsit sem. A könyv stílusa, szerkezete szerintem egy alsós foglalmazás esetén sem állná meg  a helyét. Szóismétlés szóismétlés hátán, pejoratív szavakkal dobálózás, nagyképűsködés, flegmáskodás. Az egész irományból süt a butaság, a képzetlenség, az alapszintű műveltség teljes hiánya, az olvasatlanság. Ez a lány kiábrándítóan egyszerű lehet.
Nekem az efajta butaságra nem mentség, hogy ő úszó volt, hogy minden idejét a vízben töltötte, no meg bulizott, hiszen sok mindenki más versenysportol, és mégis tud emberi módon megnyilvánulni, vagy inkább hallgat.
Nem, nem a könyv témájával van bajom. Abból akár még egy érdekes olvasmány is születhetett volna. De egyszerűen nem értem, hogy miért kell minden bekezdésben a b..szás szót használni. Egy aktust, egy egyéjszakás összegabalyodást másképp is le lehet írni, még akkor is ha érzelmileg nem jelentett semmit, még akkor is ha csak egy szimpla skalpvadászatról beszélünk, közönségesség nélkül.  Mert nekem a b.szás sorozatos ismételgetése már a közönségességet jelenti, a szellemi egyszerűséget, a kifejezésképtelenséget. Nem mellesleg ezzel a szóhasználattal szerintem magát alacsonyítja le ez a lány. Bosszantó is, hogy ezt adják az emberek szájába, amikor már egyébként is egyre elterjedtebb a szleng, és divatos a káromkodás. Nem kéne egy ilyen irománnyal, amit a botrányszagúsága miatt vélhetően sokan el is olvastak, csak még jobban a a csúnya beszéd alá tenni a lovat. Nem lesz attól jobb a könyv, nem lesz attól vagányabb a lány, hogy árad a szájából a szleng, ezt harminc felé járva már igazán felfoghatta volna ő maga is.
De nem... ő ír még egy könyvet! Íratnak vele még egy könyvet!!!! Könyörgöm!!! Hát tényleg nincs ennek a gödörnek alja?

Másrészről meg komolyan elgondolkodtató, hogy az emberek képesek majd 4ezer forintot kiadni egy ilyen könyvért. Elképesztő szerintem, hogy erre van pénz. Villanyszámlára, hiteltörlesztésre arra nincs.
De ez már nagyon más téma.
Kíváncsiságból azért elbeszélgetnék egy olyan emberrel, aki ezért pénzt adott, hogy milyen gondolatok jártak a fejében, amikor a végére ért.
Nem jó felé halad ez a világ. Nagyon nem jó felé. Pedig én általában optimista lelkületű vagyok, de ha már erre van igény, az már nagyon nem jó.

Hogyan

Aki a gyerekblogomat régebb óta nyomon követi, az tudja, hogy időről-időre, ahogy Feri munkája megkívánja néhány hetet vele töltünk külföldön. jó ez mindannyiunknak, mert így kicsit mi is kiszabadulunk otthonról, másrészt legalább valamennyire látjuk egymást hétköznap.

Sokak szerint ez nagy merészség, hogy ennyi gyerekkel, és egyáltalán gyerekkel elmenni a világ végére is akár, mert hogy hogy fogunk boldogulni, mi lesz ha ez lesz meg az lesz, ha gyerekekkel lesz valami. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy nem a sivatag közepére megyünk, hanem európai, civilizált országokba, ahol ugyanúgy van minden, ahogy itthon, az emberek ugyanúgy bevásárolnak, gyereket nevelnek, közlekednek, élnek, ahogy mi, csak lehet, hogy épp a szokásaik mások, és persze más nyelven teszik mindezt. És hát nem kell elfelejteni, hogy a mai világban már nincsenek határok, nincsenek korlátok, van mobiltelefon, van internet, és ez nagyon megkönnyíti a kintlétet. 

Az internet egyébként maga a csoda, és erre még máig rácsodálkozom, pedig jó sok éve aktív használója vagyok már. Ilyenkor pedig még jobban barátom a gugli, a googlemaps, és a translater funckiói pedig különösen azok. 

Az első ilyen utunk előtt, amikor Hollandiába utaztunk 1 gyerekkel, persze én is nagyon paráztam, hiszen sosem voltam még úgy külföldön, hogy nekem ott magamnak kell boldogulnom. A hollandokkal mondjuk könnyű dolgunk volt, hiszen a vécésnénitől elkezdve az idős bácsiig mindenki beszél angolul. Mégis nehezen rázódtam bele. Ma már egészen másképp tennék néhány dolgot, sokkal bátrabb lennék. 

Aztán jött Milánó többször is, majd Franciország, Spanyolország, és most Csehország. ( a tavalyi Szlovákiát kihagytam, mert Marci még picike volt, lett is egy lumbágóm)

Alapvetően mindig fontosnak tartom, hogy ha idegen országba megyek, mégha csak nyaralni, akkor is, hogy néhány alapvető dolgot megtanuljak az ország nyelvén. Köszönni, megköszönni, elnézést kérni, ezek a legalapabbak. És persze az bűvös nembeszélemnyelvet mondat. Ezt legtöbbször szerintem az olaszoknál használtam, bár őket meg a közvetlenségükből adódóan nem igazán érdekelte, ugyanúgy beszélt tovább olaszul :) Az olaszok azért a fontos helyeken beszéltek angolul, de biztos ami biztos alapon, ha volt valami intéznivaló, akkor a kulcsszavakat szépen kiszótáraztam mindig egy kis cetlire. 

Franciaországban volt a legnehezebb dolgom, azt hiszem. A franciák egyébként sem híresek arról, hgoy szeretnének nemfranciául beszélni, de mi ráadásul egy kis faluban laktunk, ott pedig végképp nem lehetett ez elvárás. Ott ráadásul még internetem sem volt a lakásban, csak a turistairodában tudtam valamennyire hozzáférni a világhálóhoz. Volt viszont egy kis szótáram, ami a hetek alatt a társam lett a hétköznapokban, és végül egészen jól odabiggyesztettem a zsövudré után, hogy mit szeretnék. 

Spanyolországban fájdalmasan kevés időt töltöttünk, ahhoz képes, hogy mennyire élveztük minden pillanatát. Maradtam volna még. Bármeddig. Imádtam. Bár így utólag visszagondolva azért az odaautózás tényleg elég bevállalós volt 2 gyerekkel, és eggyel a pocakomban. Nem biztos, hogy egy ilyen 3 napos autózásba még egyszer belemennék, de akkor nem volt ez kérdés egy percig sem. Hozzá kell tennem, hogy Máté akkor már nagyon jól kezelhető, irányítható és lefoglalható volt, Milán pedig még a tündibündi formáját hozta, akit a világból is kivehettünk volna egy szó nélkül, csak a nyuszija és a pummja meglegyen. Marci már más, nem ilyen. Vele egy fél órás út is lehet világkatasztrófa. 

És most itt van Csehország, és ez a fura nyelv, amitől teljesen agyzsongást tudok kapni, ha sokáig kell egyhuzamban hallgatni. Itt pl. nem is nézünk tévét, pedig szoktunk máshol. De itt is elboldogultunk, és így néhány hét után már nem is olyan idegen ez a nyelv. De megszokni nem tudnám szerintem.

Sokat tanultam ezekből az utakból. Nem nyelvileg, mert az a néhány szó, ami rámragad ilyenkor, az semmi. Sokkal inkább a hozzáállásomon javított. Bátrabb lettem és határozottabb, és talán kevésbé esek pánikba is, ha van valami megoldandó szitu. 

Sosem féltem például, hogy bárhol is eltévedek, hogy majd csak állok és nem tudom hogy hol vagyok. Nem is fordult elő ilyen sosem. Mondjuk szerintem alapból jó a helyfelismerő készségem, mert ahol már egyszer voltam, azt már tudom, hogy hol van, és hogy hogy jutottam oda. De ha tudtam, akkor mindig szereztem egy kis várostérképet is a turistairodában. 

A vásárlásnál nyilván előnyben részesítem mindig az önkiszolgáló helyeket, nagyáruházakat, és ha csak egy mód van rá, akkor nem megyek kis pékségekbe, és nem keresem a kommunikációt a helyiekkel, mert úgysem menne. Persze nem mindig elkerülhető, de ha ilyen van, akkor jó előre felkészülök, és kiguglizom, hogy mit szeretnék, autóba izzót, radírt, zsírkrétát, tiszta törölközőt, stb...

hát valahogy így boldogulunk. 

Aztán lassan véget ér ez a kalandunk, és a mi kalandozásaink. Jövőre Máté már iskolás lesz, akkor már nem engedhető meg a több hetes hiányzás :( 

De ne szaladjunk még ennyire előre. 

Először 10

Tegnap este, töksötétben, hosszas vacilállás után mégiscsak elmentem futni. És ha már elmentem, akkor le is futottam 10 kört, azaz 4 km-t. És még olyan nagyon nehezemre sem esett. Rém büszke voltam magamra.
24 perc 24 mp-embe került mindez.
Érzem, hogy innen már nincs megállás :)

Növelve

Ma 8 kört futottam.
3.2. km 19.perc 13 mp.

Az 5 kört most is simán ment, és 5 mp-t javítottam is a részidőn, a múltkorihoz képest. A hatodik körnél még hajtott a lelkesedés, a 7-dik volt a legrosszabb, ekkor már majdnem megálltam, de gondoltam, hogy MOST nem kéne megállni, és ráhúztam még egy kört. A nyolcadik már könnyebb volt, 7 és félnél még az is megfordult a fejemben, hogy 10-ig nem állok meg, de aztán láttam, hogy Marci már eléggé nyűglődik a barátnőmnél, így 8-nál megálltam. 

Jó volt! Jól esett:)

Javítva

Ma sürgős fogorvosi beavatkozásra volt szükségem, ahol hipergyorsan végeztem, talán még 20 perc sem volt.
De mivel Feri hazajött emiatt a munkából, tehát volt bébiszitterem, így gyorsan elmentem még utána futni.
Úgy éreztem nem ment olyan jól, mint tegnap, ennek ellenére majdnem 1 percet javítottam a tegnapi időmön.
azaz ma:
2 km- 11 perc 53 mp. 

Utána is számoltam kétszer is, hogy biztos, hogy annyit futottam-e, amennyit akartam, nem lett-e véletlenül egy körrel kevesebb, de nem. Annyi volt. Szóval ez most az új rekordom. 

Kezdet

Tegnap elmentem futni. Végre.

2km - 12 perc 50 mp.

Nem is az időn van a hangsúly, hanem hogy úgy lefutottam elsőre 5 kört, hogy szinte észre sem vettem, és úgy álltam meg 5 kör után, hogy még tudtam volna futni, de gondoltam, így elsőre nem kéne, nehogy aztán másnap ne tudjak lábra állni. Aztán végül semmi izomlázam nem lett. Lehet, hogy azért, mert reggel meg tornázni voltam, meg bicajjal mentem a pályához, tehát elvileg jól be is melegedtem, mire odaértem. Ki tudja.

Már várom a következő alkalmat.   Remélem sikerült rendszert csinálnom belőle.

Háziorvosi rendelőben

A múlt héten elmentem a háziorvosomhoz, hogy végre kérjek tőle papírt a jogosítványomhoz. Nem járok sűrűn, betegség miatt talán még egyszer sem voltam nála. A belvárosban rendel, gondolom emiatt is leginkább az idős emberek teszik ki a betegköré, de a tehetősebb fajtából. Én legalábbis mindig csak öregekkel szoktam nála találkozni. Ebből kifolyólag a szokásos ezt szedem, itt fáj, ott hasogat, na most mondja meg tipusú beszélgetésekre fel vagyok készülve, és arra is, hogy bár csak 1 ember van előttem, mégis legalább egy órát töltök ott, mert a néni/bácsi a fától kezdi el mondani, hogy neki éppen mi a baja, és hogy nem az agyógyszer hanem ez, satarasatara... ráadásul a dokinő is vevő ezekre a pletyózásokra, szóval ó vaskos könyvvel szoktam érkezni, és általában kizárom a külvilágot. 

De most. Hát most valami olyat hallottam!!!!!

A néni már kifelé jön a rendelőből, ahová nagyon sietősen kellett bemennie, amíg várakoznia kellett, de aztán már ráér megállni a kicsi előszobában beszélgetni az asszisztensnővel. Tipikusan az a felsőbbosztálybeli néni, szépen megcsinált frizura, könnyű nyári kiskosztüm, lila, virágos. 

Elsorolja az asszisztensnek is, hogy neki mi minden baja van, és azt is, hogy most mit beszélt a doktornővel. 

Egyszer csak erre leszek figyelmes. Meséli a néni:

- Tudja Erszikém, a lányom meg el akar küldeni valami agyi kivizsgálásra. Merthogy képzelje el, Erzsikém!!!! Tudja, a lakás, ahol lakom, na azt régen egy bácsi lakta, de már régen meghalt szegény. Aztán a múltkor nézem a tévét, aztán egyszer csak azt látom, hogy ott áll az erkélyajtó mellett, az ablaknál. Félrenézek, vissza, még mindig ott áll. Aztán egyszer csak eltűnt. 

(Erzsike hitetlenkedik.)

Aztán pár nap múlva megint az történt, hogy tudja volt nekem egy nagyon jó barátom, együtt is laktunk 2 évig, a Józsi. Ő is meghalt már szegény. Na jövök be a konyhából, erre látom, hogy Józsi fenn ül a szekrény tetején és lóbálja a lábát. Kérdem is tőle, hogy te meg mit keresel itt Józsi. De nem válaszolt, csak lóbálta a lábát. Aztán ő is eltűnt. 

(Erzsike újfent hitetlenkedik)

Na mikor el ezt elmeséltem a lányomnak, az teljesen megrémült, hogy megbolondultam, és el akart küldeni kivizsgálásra. Mondtam neki, hogy nem megyek, nincs énnekem semmi bajom. Na de csak erősködött, hogy ez így nem maradhat. 

Hát tudja mit csináltam?

(Erzsike nem tudta.)

Hát fogtam magam, és elmentem ahhoz a nemértettemkihez, tudja, aki a tévében is szokott rendelni délben. Elmondtam neki, hogy mi van. (itt nem értettem pár dolgot)

.....

Mondta is nekem, hogy nem csoda, hogy ilyeneket látok, mert hogy 2 rontás is van rajtam. Most mondja meg Erzsike, 2 rontás!!!! Hát csoda-e hogy rosszul érzem magamat???? Hát nem csoda!!!! Nem???? 

De mondta ez az xy hogy ezt a 2 rontást ő most leveszi, és akkor majd jobb lesz. Merthogy a rontás miatt látom a halottakat.

- De lehet ám, hogy a nyaki porcmeszesedés miatt van ez, meg amit arra szed gyógyszert! Annak lehetnek ilyen halucinogén mellékhatásai. - mondja Erzsike
- Hát igen, most a doktornő is ezt mondta, el is küldött a kórházba kivizsgálásra.
Na de a rontás!!!! Hát azt csak le kellett venni rólam! Az nem maradhatott rajtam! Hát nem, Erzsike????
- Hát maga tudja! Mennyit kért magától ezért a rontáslevételért?
- Hát nem keveset, gondolhatja, nem keveset. 7ezer forintot.
- Legközelebb ide jöjjön a doktornőhöz, ne ahhoz a sámánhoz!
.....

(lényegtelen pár mondat búcsúzóul)

- Viszont látásra, Erzsike!


Hát ilyen is van. Sosem hittem, hogy vannak emberek, akik az ilyen telefonos csodatevőket felhívják, de hogy még olyanok is vannak, akik el is mennek hozzá személyesen!!!! Nekem ez teljesen új.

Remélem a néninek valóban ez a nyaki kopás okozza a panaszait, és ha kigyógyítani ebből nem is tudják, gondolom, de valahogy sikerült stabilizálni az állapotát.

Napi pozitív

Még a múlt héten történt, amikor a ligetben voltunk a fiúkkal, hogy Máté biciklijéről leesett a lánc. Ez csak azért probléma, mert az a vacak  műanyag borítás úgy van odacsavarozva, hogy csak csavarhúzóval lehet leszedni, egyébként nem lehet a lánchoz hozzáférni. Mióta a fenekükhöz nőtt gyakorlatilag a bicikli szoktam is magamnál hordani egy kis összecsukható biciklis csavarhúzószettet. Ki is nevettek már emiatt a csajok, amikor egyszer előhúztam a kistáskámból, mert kellett :) 

De most nem volt nálam, mert előtte hétvégén Feri is használta valamire, és nem tettem vissza, ott maradt a tárolóablakban. Eszembe is jutott már út közben, hogy ejha... ottmaradt, de már nem fordultunk vissza. Persze most kellett volna. 

Csavarhúzó nélkül viszont tehetetlen voltam, bicikli nélkül pedig nem tudtunk volna hazajönni, úgyhogy valamit tenni kellett, keríteni kellett valakit, aki tud vele kezdeni valamit, de legalábbis van egy csillagcsavarhúzója. 

Nem messze tőlünk megpillantottam egy furgon mellett ácsorgó szerelő párost, és oda is vonszoltuk magunkat, babakocsistul, leesettláncostul, Milánostul-biciklistül, és megkérdeztem tőlük, hogy tudnának-e esetleg segíteni nekem. Persze tudtak. Nagyon készségesek voltak, a következő percben már egy egész szerszámosláda volt kifektetve a járda mellé. A fiúk csak úgy tátották a szájukat, maga volt a kincsesbánya, oda voltak meg vissza.

A bácsi pedig tett-vett, kicsavart, levett, meghúzott, nemleszezígyjó, szétszedte, olajozta, meghúzta, lespriccelte, visszarakta, majdhogynem egy teljes generálszervizet kaptunk tőle, ott a liget szélén, jószándékból. Mert bajban voltam, ő pedig segített. 

Persze nem kért érte semmit, pedig mondtam neki, hogy legalább egy sör árát had adjam oda, (dögmeleg volt akkor is) majd munka után megissza. De nem fogadta el. Azt mondta vegyek belőle fagyit a gyerekeknek. 

Hát ennyi. Nem nagy sztori, tudom. Csak azért írtam le, hogy én magam se felejtsem el, hogy a világ tele van jó emberekkel, csak észre kell vennünk őket.

???

Az egy dolog, hogy tegnap cipészt keresve csak a harmadikat találtam nyitva, a másik kettő szabadságon van.

De egy fagyis, az hogy mehet el a nyár közepén 3 hét szabadságra????? Most komolyan. Van itt pénzük az embereknek elég, válság ide vagy oda. Nem kell nekik még több.

Nem értem...

...hogy egy reggeli beszélgetős műsorban délelőtt 9-kor miért kell a szexuális szerepjátékokról beszélgetni hosszasan?????

Apró öröm

Amikor azt hiszem, hogy már csak 1 üveg meggyszörp van a saját főzésűből, akkor véletlenül ráakadok hátul a kamrában még egy üvegre :)

Autók

Ma délután megyünk megnézni egy álomautót, amit véletlenül talált Feri, és amiről tegnap már le is mondtuk, de aztán ma mégis megint közelebb vagyunk hozzá.
És a miénkre is úgy néz ki van egy komolyabb érdeklődő.
előbb-utóbb majdcsak a helyére kerülnek a dolgok.

Stílusos

... amikor a házhoz rendelt pizzát egy Vespával hozzák ki.

Első

Ma délelőtt végre élesben is kipróbáltam a varrógépemet, és elvágtam-felhajtottam az egyik tornanadrágomat. Nem mondom, hogy nincs már hová fejlődnöm, és simán hajthattam volna még próbaüzemben a gépet napestig, de sajnos nincs arra időm, hogy holmi sallanganyagokat varrjak keresztbe-kasul gyakorlásképpen. Gondoltam, inkább nekikezdek élesben, és olyan projektet választottam elsőnek, ami akkor sem lesz se feltűnő se ciki, ha tényleg nagyon elszúrom.

Az egyenességen még lehet mit javítani, de már most is sokkal jobb, mint a próba során, és a nadrág két szárán is látható a fejlődés. A varrás szerencsére nem látszik normál embertávolságról sem, de szerintem nem olyan rossz. Én legalábbis nagyon meg vagyok elégedve magammal, pláne ha a zavaró körülményeket is figyelembe veszem, hogy míg a jobb lábammal pedálozok, addig a ballal távoltartom Marcit a konnektortól, aki emiatt ordít, rúg, harap, és karmol egyszerre, csak hogy kifejezze nemtetszését, és így próbálok egyenesben maradni, közben pedig Milán egyfolytában kérdez, hogy ez mi, meg az mire való, és különben is mit csinálok és miért. 

De majd belejövök, ők meg majd megszokják.

Megállapítás

Egész hétre dörgős, villámlós, zivataros esőt mondanak.
Ez csak azért van, mert tegnap reggel ablakot pucoltam.

Beüzemelve

Mivel a Nagyok tegnap délután elmentek Apával Szentesre Papát köszönteni, gondoltam, hogy MorciMarcival az oldalamon majd fogok tudni álommegvalósítani. Ez annyira nem jön össze, mert Marcus is biztos érzi, hogy most csak az övé vagyok, és ezt maximálisan ki is használja, szó szerint tegnap délután óta nyekereg. De azért a jobb pillanatait igyekszem kihasználni, így délelőtt végre beüzemeltem a varrógépet, szálat fűztem ide-oda, próbaanyagot kerestem, és ki is próbáltam.

Jelentem, a masina működik, csak úgy falja az aszfaltot anyagot :)

Bár még tényleg a kezdő-kezdő szakaszban vagyok, tehát mást sem csinálok, csak ide-oda tologatom az anyagomat és nézem, ahogy varrok, de NAGYON élvezem!!!! 

Szerelem lesz ez, én mondom!

Képzeletben már egy csomó mindent varrtam:)

Ezeket tervezem:

- a tornanadrágjaim elvágása, felhajtása

- a régi szakadt farmerjaimat rövidnadrággá alakítani

- ugyanezt Máté szakadt térdű nadrágjával

- (majd ha megtanulom használni a stoppolóprogramot, akkor majd meg is stopppolhatom)

- ovis zsákot fogok varrni Milánnak

- párnahuzatot fogok varrni mindkettőjüknek

Ezek a rövid távú terveim.

Aztán majd meglátjuk. 

Már látom, hogy Feri a fejét fogja fogni, mert mint általában mindent amibe belekezdek, szeretek gőzerővel csinálni, ilyen pl. a torna is, ahová most már tényleg rendszeresen járok és része lett az életünknek, és ilyen lesz majd a biciklizés is. Ősztől pedig újabb terveim vannak a meglévőek mellé, hiszen akkor már 2 ovisom lesz, tehát időm mint a tenger :))) Hahaha:-D meg ahogy azt Móricka elképzeli.

Tudom...

.... hogy ez már beteges, de most hogy már van varrógépem, ezerrel ráálltam a bicikli keresésre. Egyelőre tényleg csak keresek, nézelődöm, ismerkedem, és lassan már tudom is, hogy milyen lenne jó, és azt nagyjából mennyiért tudnám megszerezni. 15 ezer körül már találok nekem tetszőeket, de maximum 20-at vagyunk hajlandóak adni érte, de akkor már nagyon pengének kell lennie.

Két szempont van, ami alapján nézelődöm, (jóóóóó, több is, de ez a 2 a legeslegeslegfontosabb), 

1. ne a világ végén legyen a lelőhelye, mármint hozzánk képest.

2. szép csajos színe legyen, ha kis virágos vagy szivecskés  minta van rajta, az sem hátrány.  Ezek közül valamelyiket például gondolkodás nélkül elfogadnám:) Csak ilyeneket nem akarnak eladni :( Újonnan meg nem a mi árkategóriánk.

Egyelőre nem sürgős, első körben én egyébként is őszre gondoltam, amikor már Milán is ovis lesz, és Marcival akkor el tudnék tekerni a piacra, ide-oda.
De aztán meg azt gondoltam, hogy olyan jó lenne bicajjal járni tornázni!
Hát ezért kezdtem el most keresni.

Varrás

Régi vágyam teljesült a minap, amikor is átvettem a kapuban a pakkot, amit a futárfiú hozott, benne pedig egy szépségesen szép varrógéppel. Ő az:

Mivel éppen alvásidőben érkezett, így először óvatosan a fotelba helyeztem dobozostul, majd ébredés után kibontottam és az asztalra tettem. Azóta is ott áll, érintetlenül. Egyelőre csak messziről nézem, és olykor-olykor a kezembe veszem a manuálját, és belelapozok. Csak óvatosan, lassacskán, mert eléggé megrémít, hogy nagyjából egy betűt sem értek abból amit olvasok. De azért vannak sikerélményeim, mert másodjára már meg is találtam a rejtett kis tárolóban a tartozékokat. Mindenféle apróság, amiről azt se tudom egyelőre, hogy eszik-e vagy isszák,  öltésvezető, meg orsók, meg ilyen-olyan talpak, háááát....

Kicsit el is kenődtem, hogy ennyire nem értek a varráshoz, hogy hozzá sem merek fogni. 

Aztán egyik lelkesebb pillanatomban rákerestem a gugliban, és minő érdekes, a youtube-n is vannak varró videók, egészen az alapoktól, onnan kezdve, hogy hogyan fűzzem be a cérnát. 

Most egy kicsit lelkesebb vagyok, és a lelki szemeim előtt már látom azt a mindenféle csodát, amik majd egyszer kikerülnek a kezem alól :) Hehe:-D Addig pedig azzal is megelégednék, ha belátható időn belül sikerülne elvágnom/felhajtanom néhány nadrágomat. 

Szóval most itt tartok. Aztán majd beszámolok a fejlődésemről.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Kívülről

Bőrgyógyászaton voltunk ma délelőtt Marcival, mert piros pöttyös lett a buksija. Nem volt időpontunk, mert tegnap kaptunk beutalót a háziorvostól, időpontot meg május elejére tudtak volna csak adni. Ilyenkor az a szokás, hogy oda kell menni, aztán türelmesen várni, hogy egyszer majd csak sorra kerülünk. Szerencsére Milánt le tudtam adni a barátnőméknél, így őt nem kellett odavinnem, csak Marcival mentünk ketten. De nem is ez az amiről írni akarok, és nem is az, hogy milyen az az  egészségügy, ahol teljesen normális dolognak számít hogy a bármekkora korú kisgyerekeddel órákat tölts a váróban. Erre azért is nem térek ki, mert pontosan tudtam, hogy sokat kell majd várni, hiszen mindig sokat kell, és még ha időpontunk is van valahová, akkor is van egy fél órás csúszás, szóval én minimum mindig egy 1-másfél órás ücsörgésre számítok. Arról is írtam már a gyerekblogban, hogy ilyenkor mindenféle jóval felszerelkezve vágunk neki a rendelőnek, nagyjából 3 napi hideg élelem és váltás ruha van nálunk. 

Na de... Marci szerencsére jól vette az akadályokat. Először aludt egy nagyot, majd nézelődött, és végül csak elkezdett kínlódni, mert addigra már megint éhes-álmos lett, de ölben fogva tartható volt a helyzet. 

Ami viszont már ott is bosszantott, és azóta is kattogok rajta, az az, hogy volt két kamasz is a várakozók között. Egy lány az anyjával, és egy fiú az apjával. A fiú-apuka páros éppen mellettem ült, és ők végülis elvoltak, bár a srác eléggé kínlódott hogy mikor kerülnek már sorra, meg hogy neki ekkor meg akkor indulnia kell edzésre, meg különben is, és milyen hülye volt, hogy nem hozta magával a tabletjét, mert akkor tudna ezt meg azt csinálni, legfőképpen psp-ézni. Ők aztán egy bő fél óra után el is mentek, bár azt nem értettem, hogy miért a gyerek mondja meg, hogy most már menjünk innen haza, miért nem mondta neki a faterja, hogy nem megyünk fiam, mert igenis meg kell néznie az orvosnak az arcodat, és ha már egyszer itt vagyunk és nem mentél suliba akkor igenis kivárjuk a sort, de mindegy.

Aztán ott volt a lány meg az anyja. Amikor azok ketten látványosan összekínlódtak, azt komolyan le kellett volna videózni.Majd a kínlódás szépen átcsapott dühöngésbe, meg mivanmár-ozásba, és kábé percenként elharsogták felváltva, hogy ők már mióta itt vannak, és még mindig nem hívták őket be, bezzeg ez meg az... 

Egy kicsit lehet hogy igazuk volt, de én azt gondolom, hogy a fennhangon hőbörgés nem fogja előrelendíteni a rendelés menetét, én ilyen szempontból inkább konfliktuskerülő és megalkuvó vagyok, ha várni kell várok, ha nem tudok várni akkor köszönök és hazamegyek, nem rendezek látványos kivonulást puffogással kísérve.  Aztán egész végig azon gondolkodtam, hogy mennyire gáz, hogy a 0-tól 5 éves korosztály szó nélkül elvan, játszik, mesét olvas, sétálgat föl-alá, és ez a nagy lány pedig nem tud magával mit kezdeni 2 óra hosszat. Miért nem vesz elő egy könyvet? Miért nem hozott valami leckét a suliból? Vagy ha azt nem is, akkor miért nem olvassa a kedvenc magazinját? (Mondjuk látszott rajtuk, hogy nem sok könyvet forgattak eddig életükben, de újságot attól még olvashatnának) Vagy legalább hallgatna zenét a telefonján, vagy pötyörészne rajta valamit, ahogy a korosztályában sokan mások. De mire jó ez a látványos nem tudok magammal mit kezdeni viselkedés?  És akkor még megtetézték az éhes vagyok-szomjas vagyok témával is a dolgot. De hogy miért nem hoztak magukkal valami rágcsálnivalót, vagy miért nem mentek ki a büfébe, azt sem tudom.

Szerintem szégyen gyalázat, ha egy tizenévesnek nincs egy olyan dolog az érdeklődési körében, amivel el tudna ütni 1-2 órát várakozás közben. 

Én például mindig viszek magammal olvasnivalót. Ha olyan a könyvem, hogy hordozható, akkor azt, ha nem akkor valamilyen magazint keresek. Amikor például Marcival jártam terhesgondozásra, akkor ezek a párórák voltak nekem a szabad perceim, és imádtam. Jó, én már felnőtt vagyok, és tudom ezeket a lehetőségeket értékelni, de szerintem egy kamaszgyereknek is tudnia kellene örülni 1-2 olyan órának, amikor gyakorlatilag azt csinálhat amit akar, ráadásul suliidőben. 

Végül aztán ők is idő előtt távoztak. Nem bírtak már magukkal. 

Tanulságos volt a délelőtt olyan szempontból, hogy tudom, hogy milyen gyerekeket nem szeretnék nevelni az enyéimből.

Ami megdöbbentő volt az egészben, az az, hogy annyira látszódott, hogy azért olyan a gyerek, amilyen, mert az anyja-apja is olyan. Most főleg az anyja-lánya párosra gondolok. Szerintem ha az anya tudott volna egy kicsit uralkodni magán, akkor a lány sem kelt volna ki magából teljesen, és nem kezdett volna el színpadiasan affektálva háborogni, hogy meddig kell még neki várnia. Szóval megint csak oda jutottam el, hogy mennyire fontos hogy a szavaink mellett a viselkedésünkre is odafigyeljünk, hiszen ki mástól tanulná meg a gyerekünk, hogy hogyan kezeljen emberi módon szituációkat, hogyan oldjon meg konfliktusokat, hogyan legyen patthelyzetben is udvarias és elfogadó, ha mi magunk sem tudjuk ezeket a hétköznapi problémákkal kulturált módon megoldani.

Hiszem, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, és az udvarias kérésre-kérdésre udvarias választ fogok kapni, sőt.. hamarabb kapok segítséget is. 

Mint ahogy most is történt, amikor megkérdeztem az asszisztenst, hogy ki lesz a következő, mert ha nem mi, akkor kimennék meginni egy kávét, és amikor kiderült, hogy nem mi, még mindig nem, akkor egy anyuka, aki időpontra jött a nagyobb gyerekeivel(10 éves forma) felajánlotta, hogy ha majd őt hívják, akkor ő maga elé enged. Így is lett. És nagyjából 5 perc alatt végeztünk. Nem tartottuk fel sokáig a sort.

Vicc... vagy mégsem?

Régi poén, de jó!!!! és még mindig megnevettet:)

Fanatik

A múlt héten 3-szor voltam tornázni, kedden este, szombat délelőtt, és vasárnap délután :) Sajnos ebből nem lesz rendszer, pedig minden egyes alkalom után már azt számolgatom mikor tudnék menni megint. Csak hát a hétköznapok azok elég gázosak, Feri általában nincs itthon emberi időben, a múlt héten is csak véletlenül tudtam elmenni a keddi 6-osra. Szóval alapból a hétvégékre specializálom magamat, és jó lenne hétközben pedig itthon rádolgozni kicsit rubintrékával. Aztán meg már olyan gondolat is jár a fejemben, hogy ha még ennél is tavaszabb lesz, és világosabb, és melegebb, akkor esténként elmennék fél órát futni. Az talán kivitelezhetőbb lenne hétfőtől-péntekig. Majd meglátjuk. 

Mindenesetre most nagyon rákattantam. És most olyan jó!!!

Szembejött

ANTOINE DE SAINT-EXUPERY: FOHÁSZ

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tavaszváró

Egész nap esik a hó. Ha december lenne, akkor még azt mondanám, hogy jó, jó... de ilyenkor februárban, annak is már a vége felé, már nagyon esik jól. Én már tavaszt szeretnék, napsütést, világosságot. És nem csak azért, mert utálom, amikor a havat felváltja a víz, és akkor úszik az egész város, hanem sokkal triviálisabb okai is vannak az én tavaszvárásomnak. Például, hogy Máté már az idei második vízhatlan nadrágját is kiszakította. Megvarrtam persze, de az már akkor sem olyan. Aztán mind a ketten szétrúgták már a csizmájuk orrát, ami így már nem egészen vízálló, pláne úgy nem az, ahogy ők hordják, viszont baromira nem akarok már erre a szezonra újat venni. Marcinak is elég szűkös már a télikabátja, illetve az egyik kicsit szűk, a másiknak meg a dereka kicsit rövid, de neki meg plánehogy nem szeretnék új télikabátot venni, mert minek. Aztán itt van még az a tervem, hogy vezetni fogok. Na amióta ezt kilátásba helyeztem, azóta vagy esik a hó, vagy latyak van, van ónos eső. Szerintem odafent sem akarják hogy én kormány mögé üljek :) 

Magam részéről pedig ilyenkor februárban már nagyon nem akaródzik sálat, sapkát, harisnyát, kesztyűt, egyebeket magamra venni, és igen, ezért hajlamos is vagyok nem felvenni. És ezért előfordul, hogy bizony nincs melegem. És ha fázom, akkor még jobban utálom a telet, mint egyébként.

Az egyetlen dolog, ami miatt bánni fogom, hogy elmúlik a tél, hogy akkor nem hordhatom a szép új kabátomat, amit annyira szeretek. Nagyon nem szeretek magamnak vásárolni, legtöbbször már csak akkor vetemedek rá, amikor már tényleg nagyon kell valami, éppen ezért a tűzoltás hevében nem mindig sikerül olyan darabokat választanom, amik aztán nagyon a szívemhez nőnének. Ez a kabát viszont nagyon bejött. Igaz, ennek a vételét nem is kapkodtam el. Talán ez a titok. 

De nem baj, mert gondolom jövőre is lesz tél, eddig még sosem maradt el, és akkor majd újra felvehetem, szóval emiatt tényleg ne késlekedjen a tavasz. 

Kedvenc reklám

Nem szoktam képben lenni a reklámokat illetően, mert amikor tévézünk, és jön a reklám, akkor mindig van mit csinálni. Esti tea készítés, vagy gyorsan lezuhanyozom, vagy a gyerekeket pakoljuk be az ágyukba, szóval mindig van valami. Ezt a Volvo-s reklámot is csak véletlenül láttam a minap az m1-en, akkor is csak a második felét, és először nem is tudtam hogy ez reklám. Azt hittem valami rendes műsor. De a szemem megakadt a csodálatos tájon, ahol a nem kevésbé csodálatos autóval száguldanak.
Én pedig kicsit elábrándoztam... erről a reklámról mindig a tavalyi hosszú-hosszú autós utunk jut eszembe Spanyolország felé. Hmm.... de jó is volt. Bármikor megtenném újra, és újra. Egy ilyen volvóval meg naná hogy igen:)

Sajnos nem tudom beilleszteni, így csak linket rakok. ( a youtube-on több verziója is fent van  ennek a reklámnak, de egyiknek sem ez a zenéje. Pedig ezzel a zenével a legeslegjobb!)

http://www.volvocars.com/hu/all-cars/volvo-v40-cross-country/pages/v40crosscountry-reklamfilm.aspx

Egy könyv, két gondolat

Szereted a kisbabádat teljes szívedből és lelkedből, aztán egy napon csak úgy elmegy.

Most mindkét fia a saját útját járja, de egyik út sem olyan, mint amit Gwenda elképzelt. ... Ha tudnánk, mi lesz belőle, akkor is ennyire kellene a gyerek?

(Ken Follett: Az idők végezetéig)

Az elsőre nem is gondolok. Egyelőre.

A második meg... azon olykor-olykor szoktam morfondírozni, hogy vajon én mennyire lennék/leszek elfogadó a gyerekeimmel és a döntéseikkel. Annyira szeretném, hogy majd akkor amikor eljön az ideje, akkor tudjak bennük annyira bízni, hogy ne akarjam őket se lebeszélni semmiről, se rábeszélni valamire, hanem teljes mellszélességgel tudjak mellettük állni és támogatni őket, még akkor is, ha én mondjuk másképp, vagy mást csinálnék.Legyen szó akár továbbtanulásról, akár párválasztásról, vagy bármi másról.

Vannak dolgok, mint pl. a homoszexszualitás, amivel alapvetően nincsen bajom. Nem ítélem el őket, és ha nem hivalkodásról, figyelemfelkeltésről van szó, mint pl. egy melegfelvonulás, akkor még csak meg sem botránkoztat. DE! Vajon mennyire lennék elfogadó és liberális akkor, ha bármelyik fiam egy másik fiúval állítana haza, hogy ő a nagy ő. Vajon tudnám-e ezt a szitut is mosolyogva kezelni? Be tudnám-e fogadni ugyanúgy a családomba a kiválasztottat, mint egy lányt? És a legfontosabb. Nem haragudnék-e a gyerekemre, és főleg magamra, nem keresnék-e hibákat? Tudnék-e ugyanúgy nézni a fiamra azután is, mint azelőtt? Nem tudom.

A másik, pl. a bűnözés. Persze tudom, hogy statisztikailag a bűnözők legtöbbje nem családból kerül ki, épp azért lesz bűnöző. De számomra a bűnözés nem csak a gyilkosságot, a brutalitást, a rablást jelenti. Ott pl. az adócsalás, vagy trükközés, kiskapuk keresésse. Számomra ezek ugyanúgy elfogadhatatlanok. Vajon mit tennék, ha valamelyikük is bármilyen ronda dologba keveredne? Ki tudnék-e állni mellettük jóban-rosszban, csak azért mert a gyerekeim? 

Persze mindezek csak fiktív problémák, és nem gondolnám, hogy bármelyiknek is lenne a jövőben realitása.

Ma utoljára

Ma utoljára mondhatom el, hogy ha csak papíron is, de még van munkahelyem. Holnaptól most már hivatalosan is állástalan leszek. Így 1 évvel a bejelentés után a dolog érzelmi részén már túl vagyok. Az elsőn. A második része majd akkor jön, amikor el kell majd kezdenem új állás után nézni, amire már most is fogcsikorgatva gondolok, mivel azon túl, hogy eddig 5 év 3 hónapja nem dolgoztam a szakmámban, álláskereső rutinom sem nagyon van, sőt... egyáltalán nincsen, mert amikor ide kerültem, ahol egész eddig voltam, akkor még épp hogy kicsöppentem az iskolapadból, és a fiatalos majdleszvalahogy hozzáállásom nagyban segített, hogy a nehézségeken átlendüljek. Persze szerencsém is volt, mert egy fiatalos csapatba kerestek akkor egy jól terhelhető fiatalt. Én pedig voltam olyan lelkes és lelkiismeretes hogy mindent bevállaltam, éjszakákat, hétvégéket, ünnepnapokat,  helyettesítéseket  is ha kellett. Könnyen voltam, nem volt se kutyám, se macskám. 

Azóta kicsit változott a helyzet. Már nem vagyok mindenre ráhúzható, és már nem is vágyom arra a fajta pörgésre. 

Ha értenék bármi máshoz a szakmámon kívül, akkor már biztos belevágtam volna egy vállalkozásba. De sajnos nem értek semmihez. Ez van. Marad a munka, majd egyszer valami másik helyen. Ma pedig még nyalogatom egy kicsit a sebeimet.

Lemondott

Lemondott a holland királynő.
Nekem pedig eszembe jutott, hogy akkor most készülni fog egy újabb tányér kék-fehérben az új uralkodóról, Vilmos Sándorról. Mert mindegyikről készül egy, több.
Beatrixról pl. ilyenek:

 Az esküvőre is készült egy természetesen:

Tökjó lehet

Évekkel ezelőtt, mikor még csak kettesben tengtünk-lengtünk a világban, akkor kezdték itthon játszani a CSI részeit. Az eredeti Grisomosat. Mi pedig teljesen rákattantunk, annyira, hogy ha nem tudtuk valamelyik részét megnézni mert nem voltunk otthon, akkor felvettük videókazettára, és megnéztük másnap. Szóval azon túl hogy kamaszos rajongással néztem Gil Grisom minden egyes mozdulatát, azon is morfondíroztam, hogy ez azért tök jó munka lehet, még akkor is, ha néha gusztustalan, és nem pont egy nyolcórás állás. Persze tudom, hogy a valóságban közel sem olyan sokrétű ez a meló, de ábrándozni azért lehet. Meg aztán 3 gyerekkel már nem is vágyom annyira arra, hogy helyszínelő legyek. Épp eleget vagyok ébren így is. 

Tegnap pedig véletlenül találtam egy ilyet!  Gyilkosság a vacsorán 
Ezt imádnám!
Ez kicsit olyan MissMarple-s, szerintem, de azt ugyanúgy szeretjük:)
Mondtam is Ferinek, hogy vigyen el egyszer egy ilyenre. Azt mondta jó.
Már csak fejben kell tartanom, hogy a legközelebbi ünnepemre ne felejtsem el bedobni.

Idei tervek

Most, hogy már javában tapossuk a januárt, bennem is körvonalazódott egyfajta mit lenne jó az idén megcsinálni tervezet.
Nos, hogy el ne felejtsem, ide írom.
- rendszeresen tornázni, legalább heti egyszer szervezett körülmények között, azaz eljárni valahová, többi napokon itthon tolni, mondjuk valamelyik rubintrékát.
- leporolni a jogsimat. És ezen nem a tavasszal esedékes meghosszabítást értem, hanem hogy ténylegesen vezessek. Nagyban megkönnyítené az életemet, ha nem csak a garázsban nézegetném az autót nap mint nap. Akár néhány gyakorlóóra vétele is szóba jöhet.
- ráállni az angolra újra, és kicsit visszahozni az elfeledetteket. Jó lenne ezt is valami angolóra keretében, de ez szerintem csak álom marad. Mindenesetre több angol nyelvű könyvet tervezek olvasni, és jó lenne eredetiben nézni azt a kevés műsort amit nézek. De mindenképpen jó lenne legalább napi fél órát erre szánnom. (mondjuk ősztől, amikor már Milán is ovis lesz)

Az idei év mainstream-je kétségkívül Milán ovira felkészítése. Vagyis:
- pelusról leszokás
- cumi nélkül alvás legalább délben

Egyéb óhaj-sóhaj:
- talán összejön egy csehországi kirucc a közelebbi jövőben. Nem bánnám :) De ez az amire semmi ráhatásunk nincsen, ha lesz, lesz, ha nem, akkor búsulunk.
- nyáron szívesen csobbannék a tengerben.
- ősszel jöhetne egy kis hazai wellness
- jó lenne egy új autó. Ez folyton téma egyébként, egyelőre kitalálás szinten van a dolog, hogy milyen is lenne jó nekünk, ami mondjuk nem kerül bele egy fél vagyonba.

Ezen kívül pedig már nem is kérek egyebet, csak hogy legyünk mindannyian egészségesek.

Nem olyan sok ez, ugye?