2013. május 3., péntek

Varrás

Régi vágyam teljesült a minap, amikor is átvettem a kapuban a pakkot, amit a futárfiú hozott, benne pedig egy szépségesen szép varrógéppel. Ő az:

Mivel éppen alvásidőben érkezett, így először óvatosan a fotelba helyeztem dobozostul, majd ébredés után kibontottam és az asztalra tettem. Azóta is ott áll, érintetlenül. Egyelőre csak messziről nézem, és olykor-olykor a kezembe veszem a manuálját, és belelapozok. Csak óvatosan, lassacskán, mert eléggé megrémít, hogy nagyjából egy betűt sem értek abból amit olvasok. De azért vannak sikerélményeim, mert másodjára már meg is találtam a rejtett kis tárolóban a tartozékokat. Mindenféle apróság, amiről azt se tudom egyelőre, hogy eszik-e vagy isszák,  öltésvezető, meg orsók, meg ilyen-olyan talpak, háááát....

Kicsit el is kenődtem, hogy ennyire nem értek a varráshoz, hogy hozzá sem merek fogni. 

Aztán egyik lelkesebb pillanatomban rákerestem a gugliban, és minő érdekes, a youtube-n is vannak varró videók, egészen az alapoktól, onnan kezdve, hogy hogyan fűzzem be a cérnát. 

Most egy kicsit lelkesebb vagyok, és a lelki szemeim előtt már látom azt a mindenféle csodát, amik majd egyszer kikerülnek a kezem alól :) Hehe:-D Addig pedig azzal is megelégednék, ha belátható időn belül sikerülne elvágnom/felhajtanom néhány nadrágomat. 

Szóval most itt tartok. Aztán majd beszámolok a fejlődésemről.

2 megjegyzés:

  1. :) Ó, de jó!
    Az enyém lassan kőkorszakbeli, és csak álmodozom arról, hogy lesz egy ilyen csodamasinám...hátha, mégis.
    Jó munkát, örömteli varrást!

    VálaszTörlés
  2. Remélem, hogy hamar belejövök. Régóta szeretnék már megtanulni varrni.

    VálaszTörlés