Napi pozitív

Még a múlt héten történt, amikor a ligetben voltunk a fiúkkal, hogy Máté biciklijéről leesett a lánc. Ez csak azért probléma, mert az a vacak  műanyag borítás úgy van odacsavarozva, hogy csak csavarhúzóval lehet leszedni, egyébként nem lehet a lánchoz hozzáférni. Mióta a fenekükhöz nőtt gyakorlatilag a bicikli szoktam is magamnál hordani egy kis összecsukható biciklis csavarhúzószettet. Ki is nevettek már emiatt a csajok, amikor egyszer előhúztam a kistáskámból, mert kellett :) 

De most nem volt nálam, mert előtte hétvégén Feri is használta valamire, és nem tettem vissza, ott maradt a tárolóablakban. Eszembe is jutott már út közben, hogy ejha... ottmaradt, de már nem fordultunk vissza. Persze most kellett volna. 

Csavarhúzó nélkül viszont tehetetlen voltam, bicikli nélkül pedig nem tudtunk volna hazajönni, úgyhogy valamit tenni kellett, keríteni kellett valakit, aki tud vele kezdeni valamit, de legalábbis van egy csillagcsavarhúzója. 

Nem messze tőlünk megpillantottam egy furgon mellett ácsorgó szerelő párost, és oda is vonszoltuk magunkat, babakocsistul, leesettláncostul, Milánostul-biciklistül, és megkérdeztem tőlük, hogy tudnának-e esetleg segíteni nekem. Persze tudtak. Nagyon készségesek voltak, a következő percben már egy egész szerszámosláda volt kifektetve a járda mellé. A fiúk csak úgy tátották a szájukat, maga volt a kincsesbánya, oda voltak meg vissza.

A bácsi pedig tett-vett, kicsavart, levett, meghúzott, nemleszezígyjó, szétszedte, olajozta, meghúzta, lespriccelte, visszarakta, majdhogynem egy teljes generálszervizet kaptunk tőle, ott a liget szélén, jószándékból. Mert bajban voltam, ő pedig segített. 

Persze nem kért érte semmit, pedig mondtam neki, hogy legalább egy sör árát had adjam oda, (dögmeleg volt akkor is) majd munka után megissza. De nem fogadta el. Azt mondta vegyek belőle fagyit a gyerekeknek. 

Hát ennyi. Nem nagy sztori, tudom. Csak azért írtam le, hogy én magam se felejtsem el, hogy a világ tele van jó emberekkel, csak észre kell vennünk őket.