2016. november 21., hétfő

Vannak ilyenek

Van valamelyik este valamelyik csatornán ez az Észbontók című műsor. Feri szokta nézni, én pedig próbálok mellette valami mást működni, pl. olvasni. De óhatatlanul azért a fülembe csordogálnak belőle foszlányok. Szerintem borzasztó a műsor. Nem tudom... én szeretem azt hinni, hogy az emberek mindegyike eljut egy minimális szintre értelmileg. Feri mindig mondja, hogy nehogy azt higgyem, rengeteg ember van, aki a legalapvetőbb gondolati szinten sincsen. Én továbbra is hitetlenkedem, hogy nem, nem létezik, hogy ennyire buta emberek vannak az országban, és hogy ezekről még csinálunk is egy műsort. ( és még nézzük is, no komment. :-) )Aztán amikor könyörtelenül szembecsap az élet maga, azaz utamba kerül egy ilyen "észbontó", akkor meg csodálkozom, hogy ilyen tényleg van????
Történt ugyanis, hogy tegnap este elszaladtam a közeli kisteszkóba. Zárás előtt egy órával nem sokan lézengtek ott vasárnap este, le is volt a péksüteményes sor árazva rendesen. Igaz, nem is volt sok minden. Zacskóba dobáltam gyorsan 6 kiflit, 4ft-ra volt írva, 15 helyett. ( Na nem ez volt a vonzó számomra, hanem az, hogy nem legyen reggelire valami.) Még két dolgot vettem ezen kívül. A pénztárnál egy fiatal csaj állt, mellettem egy másik extraIQ bénázott egy zacskó keksszel az önkiszolgáló kasszánál. Elvonta a figyelmemet, így csak a blokkot kézhezkapva vettem észre, hogy a kiflire 15 ft-t ütött be a csaj. Nem mintha nagyon földbe döngölne a különbség, de nem volt az a kifli olyan friss, és ropogós, hogy bármennyit megadtam volna érte, 4 ft-t pont megért, így szóltam a csajnak, hogy nem jó, javítsuk ki.
Húúúúhaaaa, hát ő azt hogy... hívta a Pistit, aki jött is az oldalsó kis lyukból, és kérdezte mi a probléma. Csaj elmondja.
- Jó, hát nincs gáz, azért van,. mert nem jó kódot ütöttél be, 4-es a tejes kifli, te meg akárhányast ütöttél. Átütöd, visszaadod a különbözetet, és kész.
- Húúú de azt hogy....
Közben a gépi részét már pötyögte is Pisti, mondta is hogy jó ezt megcsinálja, ő csak fizessen vissza.
Erre a kiscsaj előkapja a mobilját, és segítségkérő kétségbeesett szemmel pislog Pistire, hogy segítsen már neki kiszámolni, mennyit is kell visszaadni..
- Segítesz????
- Mit?
- Kiszámolni!
- Mit?-kérdezi Pisti is hitetlenkedve
- Hát hogy mennyit adjak vissza!- mondja teljes pánikban a csaj.
- Adjál már 66 forintot, aztán kész vagyunk.- erre Pisti.
- De biztos????- kérdez vissza a csaj, és még mindig szorongatja a kezében a mobilját, hogy abba majd bepötyögi a műveletet.

Végül megkaptam a 66 forintomat, és fejem fogva menekültem a boltból.

És amellett, hogy ez így rém szórakoztató (lehet), azért elég elkeserítő, hogy itt tartunk. Egyrészt, hogy igen, léteznek olyan emberek, akik felnőttfejjel teljesen nincsenek tisztában a másodikos matekkal SEM. Hogy képzelhetném ezek után, hogy akár történelemből, akár biológiából, földrajzból, és hogy a fizika-kémiát ne is említsem, mert az már tényleg.... hogy bármilyen területen is többet tudna, mint egy légy.
A legszörnyűbb pedig az, hogy ilyen teljesen zokni emberek pénztárosként dolgoznak, dolgozhatnak.
Számomra ez nagyon megdöbbentő!

2016. november 4., péntek

Azért az már mennyire durva, hogy az okt. 27-én megjelenő  Habony-féle helyi "újságban", ami 29-én van a postaládánkban, a középső oldalon csaknem fél oldalnyi hirdetés van az október 23-i ünnepségekről, konkrétan, hogy hány órakor és hol kezdődik a megemlékezés, és kik fognak beszédet mondani. Persze tudom, hogy ennek a lapnak nem az információátadás a fő célja. Melyiknek az, manapság?  Én meg még mindig képes vagyok azt gondolni, hogy az emberek igényesek a munkájukra, hogy odafigyelnek arra, hogy mi kerül ki a kezük alól, még akkor is ha tudják, hogy az egész egy kupac semmivel egyenértékű. 
Szóval tényleg nem értem... 

2016. szeptember 28., szerda

Elgondolkodtató

hogy vajon normális-e, ha egy könyves blogon heti rendszerességgel megjelenő "verses kedd" rovatot már a kezdetektől fogva, minden egyes héten "véres keddnek" olvasom?

Nyilván nem. Pszichológus barátaim jelentkezését várom.

2016. július 22., péntek

Indulni kell

Nem igazán ismertem behatóan Somló Tamás munkásságát. Persze az LGT-s dalok, és néhány rádió által játszott sláger számot azt igen, de egyébként nem mondanám.
Most, hogy a héten eltávozott, az azért nagyon furcsa, mert éppen a múlt héten, amikor Meziriciben voltunk a főtéri koncerten, az jutott eszembe, hogy a zenekar frontembere pontúgy néz ki, mint Somló Tamás.
Aztán tessék, pár nap múlva a halálhírét olvasom.
Ennek  a szomorú hírnek a kapcsán rákerestem a youtubon, és meghallgattam jónéhány zenéjét, és tényleg jó. Kár, hogy ilyen későn találtam rá, és kár, hogy már nem alkothat többet.



 Aztán még az is érdekes, hogy ahányszor külföldre utazunk, mindig meghal valaki híresség. Tényleg, rendre. Kaszás Attilával kezdődött 2007-ben.
De ugyanígy nyaralás alatt olvastam Patrick Swayze, Robin Williams, Ranschburg Jenő halálhíréről. Most 10 napig voltunk távol, ez alatt meghalt Esterházy Péter, és Somló Tamás. :(
Nagy veszteségek ezek mind.

2016. április 11., hétfő

Néha, fogalmam sincs milyen indíttatásból bele szoktam kukkantani a facebookon a kommentekbe. Na ilyenkor mindig megfogadom, hogy nem csinálok többet ilyet. Mindig rácsodálkozom, hogy milyen emberek vannak... hogy miért nem képesek egy 3 soros posztot úgy végigolvasni, hogy megértse a benne foglalt információt... Nem, ehelyett könnyebb bepötyögni huszadjára ugyanazt a hülye kérdést, amire egyébként nemhogy a leírásban, de már kommentben is érkezett válasz, többször is.
Pl. a legfrissebb ilyen élményem. A H&M-nek van egy akciója, hogy ha felmutatod azt a bizonyos facebook posztot a telefonodon, akkor kapsz 20% kedvezményt. Az akció bolti vásárláskor, és a gyerekrészlegre vonatkozik, és más akciókkal össze nem vonható.
Számomra ez teljesen egyértelmű.
Kommentek:
- Felnőtt ruhákra nem érvényes?
- Bébiruhákra is érvényes-e?
- Online rendelésnél is használhatom?
- Elég a telefonon megmutatni?
- A 2-t fizetsz 3-t vihetsz termékekre is vonatkozik?
- A már eleve akciósokra miért nem vonatkozik? - és még hozzáteszi- az nem más akció, azoknak annyi az áruk, és kész. (Mi van????? Az az eleve akciós ruhák, nem akciósak???? )
- Miért csak bolti vásárláskor jó?  (B...meg azé... mert a múlt héten biztos online akció volt. )
-Többször is felhasználhatom?  (Föl, de minek? Most komolyan, én vagyok ennyire debil, hogy eszembe sem jut egy héten kétszer is bemenni a h&m-be vagy bárhová, csak azért mert többször is felhasználhatok egy kupont? Miért nem lehet a vásárlást egyszerre elintézni, ha már úgyis ott van az ember? Vagy ehhez én már túl nagycsaládos vagyok?)


2016. március 31., csütörtök

Bók

Beszélgetek tegnap a barátnőmmel. Semmi konkrét, csak úgy fecsegünk. Azt meséli, hogy mondja neki a múlt héten az anyukája, akivel össze szoktunk futni az oviban:
- Jajjj, ez a Bea nagyon rosszul néz ki!!! Régebben olyan szép anyukás volt, most meg olyan vékonyka, úgy le van fogyva!
Amúgy nem, de azért vicces.
Az elején már kezdtem megrémülni, hogy húúúú ennyire rosszul néznék ki... szó mi szó, mostanában én magam is kicsit lestrapáltnak érzem magam, de hogy ez már kívülre is látszik???? De szerencsére nem, vagy nem annyira :)

2016. március 10., csütörtök

Könyv vs. film

Időről-időre megfogalmazódik bennem a vágy, hogy írjak az olvasmányaimról. Nem olyan profi könyvesblogos szinten, inkább csak úgy szubjektíven, hogy mennyire tetszett, vagy mennyire nem, mert ilyen is akad. De aztán halogatom, nincs idő, nincs ihlet, és szép lassan elmarad az egész, az olvasmányok meg csak gyűlnek, és némelyik tényleg megérdemelne egy-két szót.
Mostanában pedig megint rászoktunk az esti film nézésre, és legalább egyszer-kétszer megnézünk valamit. Elég hosszú filmes bakancslistám van, van miből szemezgetni.
Amiről most írni fogok, az mindkét oldalon érintett.
A Stephen Howking-ról szóló Mindenség elmélete c. filmet már akkor meg akartam nézni, amikor frissen a mozikba került. Csak mire oda jutottunk a csajokkal, hogy el tudtunk menni moziba, akkor már nem tudtuk megnézni.
A film alapjául szolgáló könyvet, mely a feleség naplója az együtt töltött évekről, a legutóbb véletlenül találtam meg a könyvtár polcán. Persze rögtön magamhoz vettem, és már akkor tudtam, hogy először el fogom olvasni, és utána most már csakazértis megnézem a filmet is.


A könyvet illetően érdekes kettősség van bennem. Nem mondhatom azt, hogy nem tetszett, mert jó volt. Nem untam. Mégis... nagyon száraznak éreztem, nagyon tényszerűnek, és nagyon -nagyon hiányoztak belőle az személyes érzelmek. Nekem nem jött át, hogy ez a házasság valóban szerelem volt. Nem jött át az aggódás, nem volt szó arról, hogy hogy érintette a feleséget ez az egész betegség, az, hogy látja élete szerelmét lerobbanni. Hogy fizikailag mennyire nehéz volt a helyzetük, hogy a 60-70-es években mennyire nem volt a világ még annyira sem berendezkedve a fogyatékossággal élőkre, mint manapság, arra nagyon részletesen, és többször is kitér. De hogy lelkileg mennyire volt ez megterhelő, arról soha egy szó sem esik.
Szóval jó-jó, de kicsit túl tudományos, túlságosan érzelemmentes volt.
Azt vártam, hogy a film majd pont ezekre a kimaradó részekre fog fókuszálni, mert hát filmen nem annyira mutat jól a sok tudományos előadás, a külföldi utazások viszontagságai. És nem csalódtam. A filmben valóban benne van minden, ami a könyvből hiányzott. Szerelem és szenvedés, kitartás jóban-rosszban, csalódás.

Bár nekem rendre az a véleményem, hogy egy könyvből készült film sosem annyira jó, mint a könyv, néhány kivétellel, most azt kell mondanom, hogy ebben az esetben a kettő pont kiegészíti egymást. Külön-külön nekem erős hiányérzetem van mindkettővel kapcsolatban, és nem állná meg a helyét. De így együtt könyv+film, mindenképpen egy remek alkotás. És szerintem jobb először elolvasni. A filmben sokszor nem térnek ki a miértekre, amik pedig fontosak lehetnek ahhoz, hogy egészében meglegyen a sztori.

A film főszereplője, Eddie Redmayne, 2015-ben Oscar-díjat kapott. Megérdemelten.



2016. március 3., csütörtök

Különös

Tegnap láttam a facebookon egy képet a Háda oldalán, és azt írták mellé, hogy hű de jó, hogy itt a tavasz, mert végre fel lehet venni ezt a remek trencskót. Kétszer is kibetűztem ezt a szót, mert még sosem hallottam. A képen a szokásos pulóver-nadrág-cipő-táska kombó mellett egy hagyományos ballonkabát volt, derékban övvel, felhajtható gallérral. Kikövetkeztettem, hogy bizonyára az lehet a trencskó. De nem foglalkoztam vele érdemben.
Aztán este, amikor olvastam, megint szembejött ez a szó! 
 "Szeptember elsejéhez képest hideg volt. A trencskómat viseltem, derékban szorosan megkötöttem az övet, felhajtottam a gallért, és fel-alá járkáltam kicsit, hogy ne fázzam annyira. "
Nagyon meglepőnek és viccesnek találtam, hogy egészen a tegnapi napig soha, de soha nem hallottam, nem láttam ezt a szót, és most egy nap alatt kétszer is a találkozom vele. 
Hát nem különös?

2016. február 19., péntek

Csontrakásos

Óóóó mennyire régen kívántam már, hogy egyszer elmehessek egy csontkovácshoz, aki jól megropogtatja minden porcikámat. Szerintem két fajta ember létezik a földön, aki szereti, ha ropognak a csontjai és ropogtatja is ha tudja, itt vagyok én, és van a másik, akiknek a ropogtatás gondolatától is borsódzik a hátuk, itt van Feri. Összepasszolunk no. Számomra nagy megkönnyebbülés, amikor egy-egy tekeredésnél, csavarodásnál végigropog a gerincem, húúú, mintha újjászületnék ilyenkor, de sajnos ritkán tudom ezt saját erőből előidézni, Feri meg nemigen partner ebben a kiropogtatásban. 
Kaptam viszont tőle idén születésnapomra egy csontrakásos kupont. És ha már nekem vett, vett magának is egyet, ne menjek egyedül, meg azért őt is érdekelte ez a dolog. 
Most kedden került sor az akcióra. A csontrakás, ahogy az interneten sikerült kisilabizálnom, nem pont egyenrangú a csontkovácsolással, ez egy lágyabb formája, inkább nyújtás és lazítás alapokon nyugszik, miközben helyére kerültek a dolgok. 
Átautóztunk a fél városon, és már ott is voltunk. 
A bácsi nagyon szimpatikus volt, és nagyon közlékeny. Sokat beszélt a műveletek közben arról, hogy mit hogyan és miért, és miért fontos. 
És a lényeg, hogy olyan jól esett. Nem volt fájdalmas, de mégis éreztem, és ahogy egyszer-egyszer helyrekattintotta a csontjaimat, hát az nagyon jó volt, olyan nekem való. Igaz, amikor a nyakcsigolyámat tekergette az azért elég félelmetes, nehéz olyankor ellazulni, mikor az ember fejét fogják két oldalról. :) 
Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos lenne, hogy MINDENKI nyújtson MINDEN egyes nap, legalább 10-15 percet. Higgyük el, hogy a testünk meg fogja ezt hálálni, amikor 60+ évesek leszünk, mert sokkal könnyebb lesz öreg korunkban a mozgás, ha most fiatalon kellően karban tartjuk az izmainkat, izületeinket. 
Én sem szoktam minden nap nyújtani, pedig mindig megfogadom. De az, hogy szoktam, és az, hogy rendszeresebben mozgok, mint Feri már most jelentős különbségeket okoz. És ami még nagyon fontos, hogy igyunk, igyunk, igyunk! 2-2,5 litert naponta, minimum. Nálam ezzel nincs is hiba, azt hiszem. 

Szóval: mozogni, nyújtani, és inni! Ez a három legfontosabb dolog amit az egészségünkért tehetünk! 

És micsoda véletlen, hogy pont aznap, amikor bekapcsoltam a gépet, a facebookon az első megosztás pont egy nyújtós poszt volt. Ráadásul egy szuperjó poszt, hogy hogyan lehet minden egyes porcikánkat megnyújtani, szakszerűen. Rajzokkal és leírással. Már csak csinálni kell! (kéne)


2016. január 2., szombat

Nem normális

Már maga az a tény, hogy 3 gyerekkel elindulunk a gigaplázába, na már az nem normális. Nem is szoktunk ide járni, csak most több okból is ez volt praktikus, mert a kisplázának(ha lehet ilyet mondani) abban a 10 boltjában, ami szóba jöhet nem találtam ünnepek előtt olyan kabátot, amilyet gondoltam. De még olyat sem, amilyet nem gondoltam ugyan, de megvennék és felvennék. Másrészt ennek a gigaplázának a jégpályájánál van koriélezés. Milán pedig kapott most egy szuper jégkorit, amit a közeli kispályán ki is tudnánk próbálni, de ott nincs élezés. Elmentünk hát a gigaplázába. Nem vagyunk normálisak. 
Az, hogy mindezt január 2-án tesszük, amikor másfél napig nem voltak nyitva a boltok, és holnap sem lesznek, hát az megint csak nem egy jó időzítés. 
Ehhez jön még a beharangozott hiperleárazás. Ez mondjuk kevésbé tűnt fel, szerintem még leárazva is baromi drága volt minden, és még csak nem is tetszett semmi. Na de ami feltűnt, az a mérhetetlen nagy tömeg. Hogy fölülről lenézve hömpölyögtek az emberek. Hogy a boltokban, mint a heringek állták körbe az emberek az akciós asztalokat és úgy turkáltak a méregdrága ruhák között, mint ahogy a  hádában szokás. Hát nekem ebbe nem nagyon volt kedvem beszállni. Gondoltam is magamban, hogy úgy látszik, a pénzhez nem adnak vásárlási kultúrát. Meg azon is elgondolkodtam, hogy azok a tinilányok, akiknek 4-5 szatyor is volt már a kezükben, míg én még mindig üres kézzel botorkáltam boltba be-boltból ki, hogy ezeket csak úgy elengedik otthonról 50-60 ezer forinttal, hogy tessék lányom menjél és vegyél magadnak valamit? Vagy hogy megy ez?
De hogy visszakanyarodjak... hogy lehet az, hogy nagyjából csak mi voltunk 3 gyerekkel az egész plázában? Hol volt a többi gyerek? Vagy oda csak gyerektelenek járnak? Vagy tényleg mindenkinek van kire hagynia a gyerekeit, csak nekünk nincs, és nekünk ezért kell rendre családi programmá alakítani egy szimpla bevásárlást is? 
Szóval idegörlő, én mondom. Ruhát venni a gyerekekkel, finoman szólva is nem embernek való. Mert nyilván őket ez nem szórakoztatja. Megjegyzem engem sem. A világon talán legjobban vásárolni utálok, pláne magamnak. Szóval valahol érthető, hogy kínlódnak, de én is kínlódom, mert baromira semmi kedvem nincs a 20-dik kabátba is bebújni, és megállapítani, hogy ez sem az igazi. De valahol azért az is érthető lenne, nem, hogy legalább a két nagyobbik tud 5 percet egy helyben állni, míg végigszaladok a kabátos soron. De nem, nem tud. Ők látványosan fetrengenek, vagy elbújnak a ruhafogasok alá, vagy kergetőznek, vagy neadjisten még össze is verekednek. Na. Szóval. Hát így. 
Végül 4 óra alatt csak sikerült venni a egy kabátot.  Szerintem ez nem normális.