Két könyv

... amiről mindenképpen írni akartam. Mindkettőt még Csehországban olvastam pár héttel ezelőtt. Az egyikről azért mert nagyon jó volt, a másikról azért mert minősíthetetlenül rossz.

Az egyik, a kedvenc, Carlos Riuz Zafón A menyország fogságában című könyve. 

Zafónnak a Szél árnyéka óta rajongója vagyok. Könyvtárból vettem ki, de emlékszem, hogy valami olyan érzés volt bennem, hogy na jó akkor még ezt, mert most nem találok mást, az a könyv pedig már kétszer is mindig a szemem elé került korábban. Szóval kivettem, és már az első sora után tudtam hogy imádni fogom, hogy nem fogom tudni letenni, de közben szívem szerint csak halogatnám a befejezését, hogy minél tovább tartson a varázs, a miliő, amibe Zafón által belecsöppentem. Aztán már vártam a következő kötet megjelenését, ami kicsit csalódás volt az szél árnyéka után.

Aztán éppen amikor Spanyolországban voltunk, és Barcelona utcáit róttuk oda-vissza, mindig szembejött velem a hirdetőoszlopokon, a metróban az új könyvének a borítója. Ha tudnék spanyolul, szerintem már ott rögtön megveszem és elolvasom, de hát nem tudok. Pedig most olvasás közben sokszor eszembe jutott, hogy ha magyar fordításban ennyire szép a nyelvezete, ennyire át tud jönni a hangulat, ennyire magával tud ragadni és vinni-vinni előre Barcelona utcáin, mintha én magam lennék a főhős, akkor milyen lehet ezt eredetiben olvasni, hogy vajon spanyolul is ennyire színesen egyszerűek a mondatok, hogy vajon ugyanennyire szivetdobogtatóak- e a lelki vívódások, vagy csak a magyar nyelv gyönyörűséges gazdagsága és a fordító zsenialitása teszi számomra annyira feledhetetlen élménnyé az olvasást.

Aztán valahogy elfelejtődött, és legutóbbi könyvtárazásunkkor nagy örömmel vettem le a polcról, és úgy szorongattam, mint valami kincset, hogy el ne vigye előlem más. Csehországban olvastam ki. És örültem neki, hogy ugyanazt a jóleső érzést váltotta ki belőlem, mint annak idején a szél árnyéka. Nagyon nem akartam abbahagyni, nem akartam a végére érni, és apránként, szavakat, sorokat ízlelgetve olvastam, és minden egyes oldalnak sokáig a hatása alatt voltam.
A végén mély sóhajjal tettem le, és már alig várom a következő részt :)

A  másik, amire igazából nem is vagyok büszke, hogy elolvastam, az Szepesiniki könyve. Az első. Nem is gondoltam sose, hogy szükségem van nekem erre az olvasmányra, nem is volt, egyszerűen csak úgy alakult, hogy kerestem valami internetes olvasnivalót, és ez épp ott volt, hát elkezdtem olvasni. Már az első 3 sor is maga volt a borzalom, és ez az egész könyvre kivetítve is igaz. És csak azért olvastam végig, mert pikkpakk a végére értem.
Olvastam már néhány igen rossz könyvet, és ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy hogy az istenbe lehet ilyet kiadni? Persze tudom, hogy a pénz és a botránykeltés a legnagyobb úr a mai világba, és ezek elérésért manapság már mindent lehet, semmi se szent. De hogy emberek egy ilyen szennyhez még a nevüket is adják.... hát ez számomra elgondolkodtató.
Nem tudok annyi negatív jelzőt felsorakoztatni, ami hűen jellemezné a "könyv" silányságát. Egyértelmű, hogy lány nem tud írni. Egy kicsit sem. A könyv stílusa, szerkezete szerintem egy alsós foglalmazás esetén sem állná meg  a helyét. Szóismétlés szóismétlés hátán, pejoratív szavakkal dobálózás, nagyképűsködés, flegmáskodás. Az egész irományból süt a butaság, a képzetlenség, az alapszintű műveltség teljes hiánya, az olvasatlanság. Ez a lány kiábrándítóan egyszerű lehet.
Nekem az efajta butaságra nem mentség, hogy ő úszó volt, hogy minden idejét a vízben töltötte, no meg bulizott, hiszen sok mindenki más versenysportol, és mégis tud emberi módon megnyilvánulni, vagy inkább hallgat.
Nem, nem a könyv témájával van bajom. Abból akár még egy érdekes olvasmány is születhetett volna. De egyszerűen nem értem, hogy miért kell minden bekezdésben a b..szás szót használni. Egy aktust, egy egyéjszakás összegabalyodást másképp is le lehet írni, még akkor is ha érzelmileg nem jelentett semmit, még akkor is ha csak egy szimpla skalpvadászatról beszélünk, közönségesség nélkül.  Mert nekem a b.szás sorozatos ismételgetése már a közönségességet jelenti, a szellemi egyszerűséget, a kifejezésképtelenséget. Nem mellesleg ezzel a szóhasználattal szerintem magát alacsonyítja le ez a lány. Bosszantó is, hogy ezt adják az emberek szájába, amikor már egyébként is egyre elterjedtebb a szleng, és divatos a káromkodás. Nem kéne egy ilyen irománnyal, amit a botrányszagúsága miatt vélhetően sokan el is olvastak, csak még jobban a a csúnya beszéd alá tenni a lovat. Nem lesz attól jobb a könyv, nem lesz attól vagányabb a lány, hogy árad a szájából a szleng, ezt harminc felé járva már igazán felfoghatta volna ő maga is.
De nem... ő ír még egy könyvet! Íratnak vele még egy könyvet!!!! Könyörgöm!!! Hát tényleg nincs ennek a gödörnek alja?

Másrészről meg komolyan elgondolkodtató, hogy az emberek képesek majd 4ezer forintot kiadni egy ilyen könyvért. Elképesztő szerintem, hogy erre van pénz. Villanyszámlára, hiteltörlesztésre arra nincs.
De ez már nagyon más téma.
Kíváncsiságból azért elbeszélgetnék egy olyan emberrel, aki ezért pénzt adott, hogy milyen gondolatok jártak a fejében, amikor a végére ért.
Nem jó felé halad ez a világ. Nagyon nem jó felé. Pedig én általában optimista lelkületű vagyok, de ha már erre van igény, az már nagyon nem jó.