Ma utoljára mondhatom el, hogy ha csak papíron is, de még van munkahelyem. Holnaptól most már hivatalosan is állástalan leszek. Így 1 évvel a bejelentés után a dolog érzelmi részén már túl vagyok. Az elsőn. A második része majd akkor jön, amikor el kell majd kezdenem új állás után nézni, amire már most is fogcsikorgatva gondolok, mivel azon túl, hogy eddig 5 év 3 hónapja nem dolgoztam a szakmámban, álláskereső rutinom sem nagyon van, sőt... egyáltalán nincsen, mert amikor ide kerültem, ahol egész eddig voltam, akkor még épp hogy kicsöppentem az iskolapadból, és a fiatalos majdleszvalahogy hozzáállásom nagyban segített, hogy a nehézségeken átlendüljek. Persze szerencsém is volt, mert egy fiatalos csapatba kerestek akkor egy jól terhelhető fiatalt. Én pedig voltam olyan lelkes és lelkiismeretes hogy mindent bevállaltam, éjszakákat, hétvégéket, ünnepnapokat, helyettesítéseket is ha kellett. Könnyen voltam, nem volt se kutyám, se macskám.
Azóta kicsit változott a helyzet. Már nem vagyok mindenre ráhúzható, és már nem is vágyom arra a fajta pörgésre.
Ha értenék bármi máshoz a szakmámon kívül, akkor már biztos belevágtam volna egy vállalkozásba. De sajnos nem értek semmihez. Ez van. Marad a munka, majd egyszer valami másik helyen. Ma pedig még nyalogatom egy kicsit a sebeimet.
Bea, most vagy a legjobb helyen.
VálaszTörlésPár napja beszéltük egyik barátnőmmel aki szintén zenész;), hogy jók-jók a kiscégek, de a korosztályunkból azért végülis mindenki valamelyik gyógyszergyárnál van a fővárosban.
Annyi rossz hírem van, hogy a pörgésre még szükséged lesz.
De megismétlem, hogy most vagy a legjobb helyen...ha nem lenne ennyire megszégyenítően kevés a főállású anyaságért járó pénz, bizony otthon lennék. Még három évig, tudod amíg a legkisebb is betölti a 8 évet, hivatalosan megtehetjük. Gondolkodok rajta, még mostanában is, erősen....hogy vissza kellene térni otthonomba. Majd egyszer beszélünk róla.