Hétvégi vendégség utáni elmélkedés

Szombaton vendégeink voltak. Még egyetemi ismeretség, nem is túl szoros barátság, inkább csak a tartjuk a kapcsolatot kategória. Mert annyira mások, mint mi... annyira más értékrend szerint élnek, mint mi... Nekik, leginkább J-nak, a pénz a minden. Minél többet keresni, de mindenképp többet, mint Feri, de lehetőleg semmit, vagy a lehető legkevesebbet költeni. A feleség amúgy tök normális lenne, leszámítva, hogy hozzáment J-hez. Szóval náluk a pénz a minden, de csak a számlán. Nekünk is fontos a pénz, fontos a presztizs, a karrier... DE mi költeni is szeretjük. J-nek az utazás, az étterem, a mozi felesleges pénzkidobás. Utazni csak céges autóval utaznak, de parkolójegyet semmiképp nem vesznek, inkább a város másik felén állnak meg egy susnyásban.
De elfogadjuk őket ilyennek... mégis minden egyes találkozásunkkor felmegy bennem egy-egy megjegyzésükön a pumpa... Most várják a második babájukat. Már van egy fiuk, a másik is az lesz...
Lányt szerettek volna... mikor kiderült, hogy ez is fiú, sokkolta őket a hír. Ők használták ezt a szót, nem én... Én próbáltam tompítani a szó erején, hogy ugyanmár... és biztattam őket, hogy klassz lesz ám így is, majd meglátják... erre ők... "hát igen, aztán rájöttünk, hogy gazdaságosabb lesz így, mert nem kell új ruhákat venni... ".
Alig álltam meg, hogy ne mondjak semmit... hogy lehet úgy várni egy gyereket, hogy pusztán a kiadás oldalát nézzük? Hogy lehet egyáltalán erre gondolni?
Hogy lehet nem előtérbe helyezni azt a sok örömöt amit egy gyerek hoz az életünkbe? Mindegy, hogy fiú vagy lány... mióta gyerekeim vannak, tudom, hogy tényleg mindegy... mert én is, mi is lányt szerettünk volna... ha nem először, hát másodszor... de ma már egyik fiamat sem cserélném el. Ha lesz harmadik, azért lesz mert 3at szeretnénk. Persze mikor szóba került, hogy nem zárkózunk el egy harmadiktól, de majd meglátjuk mit hoz a jövő, akkor is azt kaptuk, hogy végülis az jó, mert akkor már nagycsaládosoknak számítunk, és az egy csomó kedvezménnyel jár... no komment...
De mindegy is, alapvetően nem foglalkozunk velük, csak ilyenkor napokig elmélkedünk egy-egy megnyilvánulásukon.
És különben is így szép az élet, így kerek a világ, hogy sokfélék vagyunk, sokféleképpen vélekedünk. A találkozásaink mindig megerősítenek, hogy szerintem mi jól csináljuk... kellő felelősségtudattal, de kellő lazasággal is. Mi szeretünk élni. Olykor szabályok nélkül, megfelelni akarás nélkül. Boldogan. Élményeket és emlékeket gyűjtve, hogy öreg korunkban tudjunk mire emlékezni. Nem vagyunk egyformák, mi mások vagyunk. Nekünk így jó:)