Igazságtalanságok

Ilyenkor, amikor hosszabb időt töltök a szülővárosomban, vagy a Feriében, mindig rámjön kicsit az önsajnálat. Mert olyan igazságtalanság, hogy ekkora különbségek vannak az ország egyes részei között. Hogy itt pl. negyedáron, de harmadáron biztos tudnánk olyan lakást sőt jobbat is venni, mint amiben most lakunk. Persze tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, mert valószínű ezen a környéken nemigen lenne munkánk, vagy ha igen, nem ennyiért. De már abból is elegem van, hogy mindenki azt gondolja, hogy nekünk milyen jól megy... mert mi vagyunk a gazdag pesti rokonok... jó, én magam sem tartom magunkat szegénynek. De nekünk sem hullik az égből a pénz, mi is megdolgozunk érte, és az, hogy olyan munkánk van amilyen, azt meg annak köszönhetjük, hogy tanultunk. Szóval ez a Te ne panaszkodj, nektek jól megy szöveg kicsit idegesít. Sokszor beszéltünk már erről Ferivel, hogy kívülről valóban úgy tűnhet, hogy mi aztán bármikor, bármit megengedhetünk magunknak. Igen van egy lakásunk, nem túl nagy, még éppen elég, és kapcsolódik hozzá egy kertrész. De nincsen családi házunk, és a fővárosban valószínű nem is lesz, mert jó, ha egy ikerházfélre fog egyszer telni. Igen, van egy autónk. Nem luxusautó, nem is nagy, négyen már épphogycsak elférünk benne. És bár tudnánk venni nagyobb lakást és nagyobb autót is, felelőtlenül, meggondolatlanul nem tehetjük ezt meg, mert akkor nem lennének tartalékaink, ami viszont kell, hogy legyen, főleg, amíg én itthon vagyok a gyerekekkel. És van több mint 10 millió jelzáoghitelünk is, amit még senki nem kérdezett, hogy tudjuk-e fizetni. Tudjuk.
És azt is mindenki elfelejti, hogy nálunk 10 ezerbe kerül egy felnőtt havibérlet, és azt is, hogy ha parkban akarok sétálni a gyerekeimmel, akkor nekem autóba kell ülnöm, vagy buszra kell szállnom, mint ahogy akkor is, ha be akarunk vásárolni.
És azt is elfelejti mindenki, igaz, hogy emiatt sosem panaszkodom, talán ezért felejtik el, hogy nekünk a legegyszerűbb hétköznapi teendőket is négyesben kell ellátni, ami kétszer annyi idő, mint ha csak ketten elszaladnánk. Mert sajnos nincsenek karnyújtásnyira a nagyszülők, akik fél órára át tudnának ugrani. És azt is elfelejtik, hogy hetekig otthon vagyok egyedül két gyerekkel, mert Feri külföldön van, és csak az csapódik le, hogy az milyen überkirály, ha külföldön dolgozik. Abba már nem gondolnak bele, hogy ilyenkor távol van a családjától, és az sem hogy nem jókedvéből van ott, sőt nem is a saját döntéséből, hanem azért mert ha nem megy, akkor nincs munkája, és akkor oda a mi nagy királyságunk.
Szóval lehet vagdalkozni és azt gondolni, hogy nekünk milyen jó, de cserélhetnénk is néhány hétre, hogy mindenki a maga bőrén tapasztalhatná meg azt a hűdenagy jóságot amiben mi élünk. Mert másképp úgysem értik meg, hogy nálunk sem fenékig tejfel ám minden, és nem méz folyik a csapunkból.