Háklik

Emlékszem, régen, amikor a nagyszüleimnél nyaraltam, egyszer fültanúja voltam az egyik évődésüknek, (egyébként mindig évődtek egymással, de mindegy), mégpedig azon ment a vita, hogy a nagyanyám miért nem a kék lábosba tette fel a nemtudommit főni, miért a pirosba, mikor azt mindig is a kékben szokták csinálni. Akkor ezt baromi viccesnek találtam, és nem értettem hogy minek ez a nagy cécó, nem mindegy annak a nyomorult krumplinak hogy milyen színű lábosban fő meg???? Aztán mikor nagyobb lettem, sőt egész nagy, és elmentem Veszprémbe kollégiumba, akkor amikor hazamentem, akkor egyre szembetűnőbb lett, hogy otthon is mindennek megvan a maga rendeltetése. De még akkor sem tulajdonítottam neki sok jelentőséget. 

Aztán saját háztartásom lett, és egyszer csak saját magamnak is feltűnt, hogy nekem is kialakultak ilyen-olyan háklijaim. Pl. nekem is megvan, hogy melyik tálba kavarom ki a galuskát, vagy a palacsintatésztát. Ennek az az egyszerű oka van, hogy nem szoktam igazából sosem méricskélni, hanem csak úgy szemre dobom össze a hozzávalókat, és az adott tálakban már pontosan tudom, hogy meddig kell a lisztet önteni, meg hasonlók. 

De hogy miért is jutott ez most az eszembe... azért mert most itt van nálunk anyukám. És ilyenkor amikor itt van, nagyon kijönnek a különbségeink. És olyan rossz, mert ő egy csomó mindent másképp csinál mint én, és engem meg vannak dolgok amik borzasztóan zavarnak. De azt nem tehetem meg ugye, hogyha már itt van és főz ránk, akkor még én mondjam meg neki, hogy mit hogy csináljon, és hová rakjon. Ilyenkor próbálok nem beleszólni, és csak sutyiban eligazgatni a dolgokat. Nem kell egyébként nagy dolgokra gondolni, sőt... végtelenül hétköznapi dolgokról beszélek. Mondjuk olyasmikről, hogy én mosogatószivaccsal szeretek mosogatni, anyu meg kendővel. Én a kendőt csak az asztal, konyhapult letakarítására használom. De mivel anyu azzal mosogat, ezért nyilván azt nem használhatom törölésre, de ha egy másikat veszek elő, akkor anyu azzal is mosogatni fog, ergo amíg itt van másképp kell megoldanom az asztaltörlést. Aztán... én ha főzök, akkor úgy szoktam csinálni, hogy nem gyűjtöm halomra a szennyes edényt, hanem ami olyan, hogy két löttyintéssel tisztává tudom varázsolni, azt azon nyomban elmosom, amikor felszabadul, tálak, keverőlapátok, ilyesmiket. Így nem foglalja a mosogatóban a helyet, és mire befejezem a főzést nem egy merő káosz a konyhám, és az ebéd végeztével már csak az igazán dzsuvásakat kell bepakolnom a gépbe. Anyu ezzel szemben a gyűjtögető típusba tartozik, és már a főzés elején toronyban állnak az edények a konyha különböző pontjain, és mindennek a végén csinál egy generál mosogatást. Otthon is így csinálja, és persze mindig sopánkodik, hogy milyen kicsi a konyha, (egyébként teljesen normál méretű), és hogy nem fér el. Hát persze hogy nem. 

És ez csak néhány dolog volt, ami éppen eszembe jutott. 

Szóval nem vagyunk egyformák. 

Már nem is tudnám elképzelni azt, hogy milyen lenne nagyjából egy háztartásban élni, mert már olyan régóta nem élünk együtt. Vagy mondjuk milyen lehetett régen, amikor generációk laktak együtt. A nyilvánvaló előnyeit leszámítva (gyerekfelügyelet, gazdaságosság) azt hiszem engem borzasztóan zavarna már, ha valaki napi szinten beleszólna abba hogy mit hogy csinálok.

De ez a veszély azt hiszem nem is  fenyeget.