2011. szeptember 27., kedd

Ovis helyzetek

Vigyázat!!!! Unalmas lesz, hosszú lesz, dühöngős, de muszáj leírnom valahová.

Tegnap volt szülői értekezlet az oviban. És csak azért nem az anyablogomban írok erről, mert amikről szó volt, az egyáltalán nem egy habosbabos gyerekblogba való, ez kérem tömény politika és kőkemény pénzügyek. A dolog valamikor tavasztól kezdve kígyózik rendületlenül, hol erre.hol arra kanyarodva, de semmiképp nem úgy, hogy ebből akár az óvoda, mint intézmény, akár a pedagógusok, akár a gyerek jól jöhetnének ki. Tavasszal az újsütetű kerületvezető bagázs kitalálta, hogy nem jó ez így ahogy van, túl sok a kiadás, bokrosítsuk az óvodákat. Hosszas hivatalbajárás és levelezgetés, és számokkal alátámasztás után, ( a kimutatást önszorgalomból egy anyuka készítette el, mert a polgmesteri hivatalban erre nem voltak képesek, ők hasraütésszerűen dobálóztak valósnak nem mondható számokkal), szóval hosszas idegtépő tortúra után ezt végül lefújták, jegelték, elhalasztották, a lényeg, hogy nem valósult meg. Egyelőre.

A mi ovinkban nyílt tavaly télen 2 új csoport, ide jár Máté is, a szomszédos iskola régi szertárépületét alakították át, de csak belülről. Azt ígérték, hogy tavasszal-nyáron minden hiányzó külső munkát befejeznek, tetőt, ablakszigetelést, kertrendezést, stb..., erre akkor még megvolt a pénz. Csakhogy ezt a pénzt mire felhasználhattuk volna, addigra az önkormányzat visszavette. Csak úgy. Mert úgy gondolta. És még a nyomát is eltüntette a korábbi papíron már az ovinak adott pénznek. Így most az egyik csoport hónapok óta beázik. Szerencsére nem a Mátéé. Még.
Két apuka felajánlotta, hogy eljön egy hétvégén, és ingyen, társadalmi munkában megcsinálják azt a nyomorult tetőt, mert mégiscsak jön a tél, akárhonnan is nézzük, a gyerekek nem lehetnek egész nap egy beázó tetejű csoportszobában. De nem lehet, mert az önkori nem engedi, mert ők úgy nem tudják átvenni, csak akkor ha szakember csinálja számlával, de arra meg ugye nem adnak pénzt.
Másik. A szomszédos iskolát összevonták egy másikkal, és az épületet egy táncművészeti iskola bérelte ki. A fűtésrendszer egy része viszont közös az iskoláéval, azaz pl. a mi két csoportunk az iskolán keresztül kapja a meleget, úgy, és akkor amikor ők gondolják. Na most ha ők úgy gondolják, hogy nem fűtenek még/már, mert ők ugye táncolnak és nem fáznak, és eleve huszonévesek, akik azért másképp érzik a hideget mint a mi földönülős 4 éveseink,szóval ha ők nem fűtenek, akkor nálunk sincs fűtés, vagy ha ők 20 fokra fűtenek, akkor a mi csoportunkban is 20 fok lesz. Ők persze szorgalmazzák, hogy válasszák le a rendszert, amire ígéretet is kaptak, de most már szept. vége van, és eddig még nem történt semmi, és bárhogy is nézzük 2-3 héten belül már igencsak fűtésszezon lesz.
Amiért még külön jó, hogy a táncsulisoknak hetente többször is a 13-15 óra tartományba esik valamilyen táncórájuk, amitől az ovisok nem tudnak aludni. Múlt pénteken állítólag olyan dobpergés volt, hogy az egyik csoportban sírva keltek fel a gyerekek kettőkor. Nem, nem tudnak órarendet módosítani, mert a külsős tanárok csak akkor érnek rá órát tartani.
Felvetették ezt a problémát a múlt héten egy szülői fórumon, ahol a kerület oktatásért felelős akármije azt sem tudta, hogy az épület ki lett adva a táncosoknak, hogy ebből gond lehet, hát arról meg végképp nem tudott. Kicsit vicces, nem?
És akkor még nem is említettem, hogy a tavasszal elvont/meg nem adott pénzen felül most újabb 10%-ot kérnek vissza minden egyes kerületi óvodától. És az oké, hogy nem hagyják hogy a közüzemi díjakat ne tudják kifizetni az intézmények, de így viszont semmi másra nincs pénz. Lassan már tisztítószerekre sem. Nemhogy színházra, kirándulásra, játékokra, akármire, ami a gyerekért történne. Nem beszélve arról, hogy átvariálták az óvónők munkaidejét is, és megvonták tőlük a túlórát, és lecsökkentették a fedési időt, vagy mit, azaz délelőtt és délután is 1-1 óvónő van a 25 gyerekre, csak ebédeltetéskor és altatáskor van 2, ami azért elég kemény, és ha belegondolunk, hogy akkor mennyi idő jut 1 gyerekre, vagy jut-e egyáltalán arra idő, hogy a gyerekeket egyénileg kezeljék, mert ez is az új elvárás, hogy minden gyereket fel kell mérni külön-külön, de ez a kerületvezetés szerint simán belefér a pedagógusok munkaidejébe. Szóval nagyon gáz.
És még mindig azt mondom, hogy szerencsések vagyunk, mert a mi csoportunk egy elég jól sikerült társaság, mind a gyerekeket, mind a szülőket tekintve. Soha még abból nem volt vita, hogy ha már máshogy nem megy, akkor adjunk össze valamire pénzt, és csináljuk meg, vegyük meg, mert másképp nem lesz a gyerekeinknek játékuk, nem lesz mikuláscsomaguk, nem lesz semmijük. Szóval tényleg egy nagyon jó kis banda verődött össze, ami reméljük, hogy így is marad. (Tavaly a szomszéd csoport szülői értekezletén majdnem összeverekedtek a szülők pl. csak hogy ilyenek is vannak ám) Tényleg mindenki ott segít, ahol tud, van aki ezt hoz, van aki azt csinál. Szerencsére az óvónénijeink is nagyon lelkiismeretesek, és gyerekcentrikusak, és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a gyerekekért, hogy az oviban töltött idő ne csak eltölt órákból álljon, hanem hasznos legyen. Ők azok, akik a fizetetlen túlóra és az átfedési idő minimalizálása ellenére is bejönnek korábban, hogy a gyerekeink tudjanak tornázni, udvarra menni, kézműveskedni, mert ilyen picikkel még mindezek kivitelezése nem egyemberes munka.

Szóval nem egyszerű a helyzet. De ez nagy magyar valóság. Csak kérdem én, kell-e hogy a gyerekek már óvodás korukban szembesüljenek ezzel. Kell-e neki arról tudniuk, hogy mindennek a pénz a mozgatórugója, hogy itt mindegy, hogy hogy mennek a dolgok, csak az a fontos, hogy mindenki a lehető legjobban megtömje a zsebét, bármi áron. Mert amit ma elvehetsz, ne halaszd holnapra. Közben pedig verhetik a mellüket, hogy utánpótlásnevelés, meg kultúrafejlesztés, meg mit tudom én. Mert a kerületi filharmónikusok támogatására persze akadt valahonnan többmilliónyi forint, mert az nyilván fontosabb, mint az óvodák működőképessége, a pedagógusok elégedettsége, a gyerekeink fejlődése. A legszomorúbb az egészben, hogy még csak fél éve vagyunk szerves részei ennek a közoktatási cirkusznak.... mi lesz még itt a következő 20 évben, mire a gyerekeink kikerülnek belőle...

2 megjegyzés:

  1. az a gáz, hogy mindenhol ez van. kicsiben nálunk is. és hiába képviselő a Csaba, -aki kis túlzással már csak az ovi megtartása miatt nem áll fel-, alig tud tenni valamit. pedig jó ovink van, a gyerekeke imádják, a pedagógusaik emberközeliek, gyerekszeretőek, egyben pszichológusok és szociális munkások is, mindezt 5 számjegyű fizetésért, napi 10-12 órában (önként és túlóradíj nélkül vállalták, hogy reggel 6-tól este 6-ig ott vannak és vigyáznak a gyerekekre, hogy a szülők kényelmesen be- illetve haza tudjanak érni a munkából a környező városokból). nem fásultak bele, nem adják fel. ellenben a napi hazug ígéretek, átemelt pénzek megkeserítik és elgondolkodtatják az embert. nagyon szomorú ez... :((((

    VálaszTörlés
  2. A mi óvónénijeink (és itt az egész ovira értem, nem csak a mi csoportunkra) is nagyon lelkiismeretesek, kedvesek, és gyerekcentrikusak, elhivatottak. Tényleg a földig hajolok mindegyik előtt, hogy ilyen körülmények között még csinálják, tudják csinálni. A gyerekek imádják őket. És tényleg abból a kevésből, ami jut, abból is mindig ki tudják hozni a maximumot.
    Nem tudom hová fog ez vezetni, de sokminden van, ami így nem maradhat.

    VálaszTörlés