Utálom magamat akkor, amikor csak sírni van kedvem, és még jobban utálom, amikor sírok is, de úgy hogy nem is tudom abbahagyni, és csak folynak a könnyeim végig az arcomon. És azt is utálom, hogy a gyerekek előtt sírok, mert hát én mindig velük vagyok, kivel mással? és elcsukló hangon kell magyarázkodnom hogy nem nincs semmi baj, anya nem mérges, csak szomorú, de majd elmúlik. És azt is utálom, hogy ebben a blogban folyamatosan csak panaszkodom, pedig olyan sok mindent terveztem ide tenni, ami foglalkoztat, de valahogy azok mindig kimaradnak...
Keresem az utam... még nem tudom, hogy merre menjek... próbálok rendet rakni magamban, újrarendszerezni a kiborult/kiborított dobozaimat, kidobni a felesleges kacatokat., összrakni a széttört cserepeket. Próbálok megtisztulni, letisztulni. A könnyek is tisztítanak... ha mást nem is a könnycsatornáimat mindenképpen.
Aztán majd lesz új nap, meg még újabb... és majdcsak jutok én is valahova....
Keresem az utam... még nem tudom, hogy merre menjek... próbálok rendet rakni magamban, újrarendszerezni a kiborult/kiborított dobozaimat, kidobni a felesleges kacatokat., összrakni a széttört cserepeket. Próbálok megtisztulni, letisztulni. A könnyek is tisztítanak... ha mást nem is a könnycsatornáimat mindenképpen.
Aztán majd lesz új nap, meg még újabb... és majdcsak jutok én is valahova....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése