Éppen jó hangulatban kezdtem bele Nagybandó Sosemvolt Toszkánájába, mert ha egy kicsit is jobb kedvemben talál rám biztos, hogy nem tudom végigolvasni. De így sikeresen a végére értem, és bár egy ilyen könyvre, mint ez, nem tudnám azt mondani, hogy jó volt, de mindenképpen tanulságos és elgondolkodtató, és kár lett volna nem elolvasni. Bár olvasás közben teljesen más oldala fogott meg a könyvnek, mert eredetileg a toszkánás vonal miatt vettem a kezembe, mert mióta Olaszország az életünk szerves része lett azóta minden kicsit jobban érdekel ami olasz, aztán már az első ilyen fejezetnél éreztem, hogy ez a tankönyvi stílus nekem nem bejövős, annál inkább a könyv lelki vonala, a rákos beteg vívódása és küzdelme, hogy bármennyire nem akar, mégis életben kell maradnia, a lánya miatt, a születendő unokája miatt.
Nehéz lenne erről a könyvről véleményt írni... nem is tudok... (főleg egy örökké csivitelő kétésfélévessel magam mellett, hogy még a saját gondolataimat sem hallom) még jó, hogy nem vezetek könyves blogot.
Nehéz lenne erről a könyvről véleményt írni... nem is tudok... (főleg egy örökké csivitelő kétésfélévessel magam mellett, hogy még a saját gondolataimat sem hallom) még jó, hogy nem vezetek könyves blogot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése