Az már biztos, hogy júniusban utazunk. Hogy mikor, és hogy hová azt még nem tudjuk. Merthogy vannak Ferinek a hotelpontjai, amit a milánói ottlakásakor gyűjt, és június végéig fel kell használni valamelyik hotelükben. Kár lenne veszni hagyni. Tavaly így voltunk egy hetet Nápolyba. Igaz Nápoly nem volt rajta a kívánságlistámon, de végül nem bántuk meg, hogy elmentünk oda, és visszanézve a képeket elég jól megtaláltuk a szépet, a nagyonolasz maffiavárosban.
Szóval most két lehetőség van.
Szóval most két lehetőség van.
Vagy hosszú autós, többállomásos, wellness-sel, barátlátogatással tarkított kétgyerekes utat teszünk Velencébe, vagy rövid repülős 1 gyerekeset Párizsba, ami már tavaly is felmerült, de elvetettük. Mindkettő nagyon vonzó, mindkettőt nagyon szeretném, de mindkettő ellen is szólnak érvek.
Egyrészt kicsit tartok a hosszú autózástól, mert mi ugyan imádunk autózni, bárhová, át az Alpokon pedig maga lenne a hetedik mennyország, Máté viszonylag jól is bírja, őt már le lehet kötni ezzel-azzal, ha mással nem hát kajával. Milán viszont pont abban a stádiumban van, amikor csak annyit időt tud az autóban elviselni, amennyit épp alszik, utána már nem hajlandó. A hátsó ülésről előre hallatszó gyereksírást pedig elég rosszul viselem. A fülem mellett zokogó gyereket pedig még kevésbé.
A repülős úttal is felmerül két kérdés. Egyrészt, hogy Milán hogy viselné, bár ez aggaszt a legkevésbé. a másik, hogy Máté hogy viselné a csövezést anyunál, mert kétésfél éves létére még egy éjszakát sem töltött el nélkülünk, vagy én, vagy az apja mindig ott volt vele. Ebből kifolyólag azt sem tudom, én hogy viselnék egy 3-4 napos Matyinélküliséget. Erre persze azt mondja Feri, hogy jusson eszembe ez akkor mikor torkaszakadtából üvöltve vágtat végig a lakáson odavissza sokszor, mert az jó móka... szerinte. Harmadrészt pedig semmiképp nem szeretném Párizst elkapkodni, és csak azért nemsorbaállni, mert kevés időnk van ott lenni.
Aztán meg Velencébe is nagyon vágyom már régóta, és jó lenne még az előtt látni, mielőtt végképp ellepi a víz.
Hát ez van most... tudom, tudom, sose legyen ennél nagyobb gondom , és tényleg ne legyen.
Csak hát dönteni kell!
A repülős úttal is felmerül két kérdés. Egyrészt, hogy Milán hogy viselné, bár ez aggaszt a legkevésbé. a másik, hogy Máté hogy viselné a csövezést anyunál, mert kétésfél éves létére még egy éjszakát sem töltött el nélkülünk, vagy én, vagy az apja mindig ott volt vele. Ebből kifolyólag azt sem tudom, én hogy viselnék egy 3-4 napos Matyinélküliséget. Erre persze azt mondja Feri, hogy jusson eszembe ez akkor mikor torkaszakadtából üvöltve vágtat végig a lakáson odavissza sokszor, mert az jó móka... szerinte. Harmadrészt pedig semmiképp nem szeretném Párizst elkapkodni, és csak azért nemsorbaállni, mert kevés időnk van ott lenni.
Aztán meg Velencébe is nagyon vágyom már régóta, és jó lenne még az előtt látni, mielőtt végképp ellepi a víz.
Hát ez van most... tudom, tudom, sose legyen ennél nagyobb gondom , és tényleg ne legyen.
Csak hát dönteni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése