Fáradtan

Ki kell találnom valamit, mert ez így nem megy... napok, hetek? óta nem megy az írás. Pedig gondolatom és leírnivaló lenne bőven, de amikor le tudnék ülni, hogy na akkor most, akkor nem jönnek a szavak, vagy ha igen, akkor nem úgy jönnek, ahogy kéne nekik.

Lehet, hogy túl régóta csinálom, és mára már belefásultam? Pedig úgy szerettem (még most is szeretek tul.képpen) írni a fiúkról. De azt semmiképp nem akarom, hogy kényszerszagú legyen a dolog, de jelenleg jó úton haladok hogy átalakuljak fotó és videóbloggá, mert egy épeszű gondolatom sincsen.

Fáradt is vagyok... sosem szerettem korán kelni. Milán pedig már jó ideje hajnali kelő, ami olyan fél 5 tájékát jelenti... felkel, jön-megy, ágaskodik, majd amikor elfárad, olyan fél7 körül visszaalszik, de én olyankor már nem nagyon tudok. Ez eléggé megvisel. Érzem, hogy az idegeim cérnaszálon függenek, és bármikor elszakadhatnak. Olykor el is szakadnak. Ilyenkor látom Matyi arcán, hogy nem érti, hogy miért borultam úgy ki. Ilyenkor elönt a lelkiismeretfurdalás, mert ő aztán most tényleg nem bűnös.

Jó lenne kicsit pihenni, kikapcsolni... kezdek lassan lemerülni. Valahogy össze kéne szednem magam.

Talán a hétvégi Balaton... talán azt követő heti céges családi nap kicsit más oldalról is megmutatja nekem a világot.
Addig meg vegetálok. Élek napról-napra.