Ady Endre: EGYRE HOSSZABB NAPOK

Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.

Már hegyes karó minden óra,
Sötét vas-mázsák hullva, rengve
Verik a fájást a szivembe.

Tudom a kínnak múló sorsát
S olyan rövid volt egy nap eddig:
Víg elugrás bánattól kedvig.

Örülni is másként örültem,
Nemesebben, halkabban, jobban,
Holnapi könny a mosolyomban.

Szép, bölcs cserével cserélgettem
Kedvem torát és kedvem nászát,
E furcsa élet villanását.

Ma is tudom: huszonnégy óra
S rossz nap után már nem jön rosszabb,
Óh, de ez a nap egyre hosszabb.

Szabó Magda - Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

ANNYI ÉV UTÁN
-P. C. Brenson-

Annyi év után,
most is ajkad ízlelem
a későn langyos levegőben,
s látni véllek Téged,
feltűnő alakokban,
és valamennyi elmenőben

Emlékedet a múltból
szívembe csomagolva
loptam el a mába,
hogy ma is csak a hangodat halljam
a simogató májusi szellő
elillanó, andalító dallamában

S még féltelek...
-talán magamnak-
bár a hűségedet
nem kérhetem számon,
s még kereslek...
-talán magamért-
bár a közel után
nagyobb már a távol

Annyi éj után,
még mindig melletted ér
az álom
s az üres reggelekbe lépve
még most is a hiányod
az én halálom...

Gámentzy Eduárd – Írok egy darabka csendet

Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit, 
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek.
Nem hallak.és ahol járok,
Vasbeton-csipkéket vernek,
Hatalmas légkalapácsok.

Mi lenne, ha erre jönnél?
Keresnél! Nem venném észre!
Elnyelné semmi kis hangod,
Toronydaruk köhögése.

Hát nem! Most leteszek mindent!
Vasakat, s mi eddig kellett.
Várlak, s hogy megtalálj végre,
Írok egy darabka csendet.

SZABÓ LŐRINC: TRÉFÁLKOZÓ ŐSZI LEVELEKKEL

Milyen száraz és üres a lelkem
pedig te melengetted a kezeid közt!

Milyen száraz és üres az ágyam,
pedig teleszórtad a csókok aranyával!

Csókok aranyával, arany levelekkel;
de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel.

Nem tudok aludni miattad, mert álmomban is
ujjaid simogatását érzem a homlokomon.

Csillogó gyíkok voltak az ujjaid
arany gyíkok, - és mellemen futkostak tegnap este.

Mily messze a tegnap, csókokkal, arany levelekkel!
- Mondd, mért hagytál el a tréfálkozó őszi levelekkel?

Tánc

"- Mit csinálsz te velem? Elvarázsolsz?
- Nem értek én ahhoz. De ha értenék hozzá, elvarázsolnálak. Téged is elvarázsolnálak, meg mindent, az egész életet. Fújnék egyet, és attól eltűnnének a gondjaid, és minden jó lenne, minden úgy történne, ahogyan akarjuk, és mindig melletted lehetnék...
- Megunnád... - cseppnyi szomorúság bujkált a lány hangjában.
- Nem unnám meg.
- Dehogynem. Előbb-utóbb mindent megun az ember.
- Akkor elvarázsolnám az unalmat is. Kiirtanám az életből. Azt mondanám: akarom, hogy mindig újak legyünk egymásnak, és úgy is lenne.
- Szép varázslat volna."

Szilvási Lajos: És ​mégis őrizetlenül