Futás közben 1.

Arra gondoltam, hogy összeszedem, miken is jár az agyam futás közben. Teljesen hétköznapi dolgokon általában, amin egyébként ha nem futnék, nem jutna időm gondolkodni. 

A múltkor pl. az jutott eszembe, hogy milyen furcsa, ahogy az emberek, többnyire anyukák az oviból, innen-onnan, viszonyulnak a munka-gyerekek témához. Jelen esetben rám viszonyítva. 

Mikor Milán volt 2 éves körüli, majd amikor tavaly Marci, akkor folyton az volt a kérdés, hogy megy-e bölcsibe, jár-e bölcsibe, és néha furcsán is néztek rám, hogy miért nem. Nem zavart amúgy, szívesen elmondtam bárkinek, hogy szerintem jobb nekik otthon velem, mint másik 10 gyerekkel valaki mással. 

Aztán most, hogy Marci is megy elvileg ősszel oviba, mindenki csodálkozik, hogy máááár ovis lesz???? Bizony. Már. Az érdekes a dologban pedig az, hogy akik korábban azon csodálkoztak, hogy nem adtam bölcsibe őket, most meg vannak róla győződve, hogy én továbbra is otthon leszek/maradok. Ami persze nem kizárt, és egy darabig így is lesz nyilván, de a hosszabb távú terveimben azért keresni szeretnék majd valami munkát. Valami részmunkaidős, nem túl messze lévő, nemstresszes, de jól fizető álomállást :) (és itt lóg bele a kezem a bilibe, hehehehe.) 

Szóval arra jutottam, hogy sajnos ilyen világban élünk, hogy két gyerekkel az a természetes, és szinte elvárás, hogy az ember visszamegy a 8 órás állásába, és gürizik látástól-mikulásig, majd rohan a gyerekekért, fejben tartja az munkahelyi dolgokat, az ovis dolgokat, az iskolásokat, bevásárol és főz otthon finom vacsorát, hétvégén pedig takarít, közben pedig győzködi magát, hogy minden heppi. 

3 gyerekkel már fordul a kocka, ott már inkább azzal a hozzáállással találkozom, hogy maradjak csak otthon, ha tudok, ha lehet, mert ezek az évek visszahozhatatlanok. Újabban pl. nemegyszer kapom a kérdést, hogy tervezünk-e negyediket. Valamiért mintha az lenne a normál, hogy akinek 3 egynemű gyereke van, az addig szül, amíg nem lesz egy ellentétes. De hát ez nem így van sajnos, a családok többségében legalábbis nem. 

Nincs igazán konklúzió, meg jó válasz sem a kérdésekre, és kicsit összevissza is az egész. Csak úgy eszembe jutott, mint érdekesség. Amúgy meg nem zavarnak ezek a kérdések, nem érzem őket tolakodónak, se nem túl bizalmasnak.