60

Ennyi lennél éppen ma. Szép kerek szám. 

Ha együtt ünnepelhetnénk, akkor az idén elvittelek volna a Hungaroringre a Forma1-re. Elmehettünk volna együtt, Te, Mi és a Fiúk, szerintem nagyon élveztük volna. Te mindenképp, hiszen mindig mondtad, hogy milyen jó lenne egyszer élőben is látni, hallani, a fiúk meg azért, mert ők is először vennének részt rajta, én meg ezért, mert veled lehetnék.  Milyen klassz nap lehetne! 

Biztos sütnék neked egy nagy tortát, valami krémeset. Sosem sütöttem neked tortát, és igazából semmit sem, mert nem vártad meg, hogy eljussak oda. Pedig egész jó dolgokat tudok néha összerakni.

Olyan sok mindenből kimaradtál! Olyan sok mindenből kimaradtunk!

Ha most itt lennél velünk, akkor szerintem nagyon élveznéd az életet. A srácoknak szünidő van, lehetne velük éjjel-nappal focizni, barangolni, kalandozni. Jó partnerek lennének benne, igazán remek fiúk. Minden balhéban benne vannak. Lehetnétek cinkosok, lehetnének titkaitok dugicsokiról, pluszgombóc fagyiról, mert tudom, hogy mindent megadnál nekik, amit csak akarnak, ők meg jól kihasználnák ezt. De nem bánnám, mert nem volt ez másképp velünk sem, amikor kicsik voltunk. 

Pár napja néztem egy beszélgetős műsort, az apa-lánya viszony volt benne a téma. Elgondolkodtam, hogy vajon milyen lenne most veled... csak elképzelni tudom. Vagy még azt sem.

500

A tegnap esti 10 kilométerem 8-dik kilométerénél értem el idén az 500 km.t. 

Az idén eddig 60-szor húztam futócipőt, és futottam ilyen-olyan távokat és cirka 47 órát töltöttem futással. Lehet, hogy egy picit kevesebbet. Ez alatt az öt és fél hónap alatt az átlag 5:45-ös kilométerekről most 5:30 körülieket futok, ami km-enként 10-15 másodperces gyorsulást jelent.

Nem vagyok elégedett, mert korábban is elérhettem volna az 500-at, az előzetes terveimben ezt már május elején el kellett volna érnem, de május végén-június elején valahogy csak rövid futásokra futotta az időmből, kedvemből. Van ez így is, lesz majd máshogy is. 

Mozis

Moziban voltunk tegnap a csajokkal. Hetekkel ezelőtt az ovikapuban összefutottam az egyik barátnőmmel, és mondta, hogy van egy jó film, nézzük majd meg, de aztán ő is rohant befelé, én meg kifelé, így nagyon nem beszéltünk meg semmit. Aztán csak teltek a napok, a tanév utolsó napjaiban mindannyiunknak kiment a fejéből a mozizás. A múlt héten jutottunk végül oda, hogy lefixáljuk a tegnap estét, hogy akkor mozi, ha törik, ha szakad. A filmünket persze azóta már nem játsszák számunkra elérhető időpontban, (este), így arról le kellett mondanunk, és gyakorlatilag azt néztük, amit épp adtak. Végül a Kém című akció-vígjáték lett belőle. Ez az a szívekszállodájás kövércsajos film (+ Lude Law és Jason Statham, aki itt nem azt a tipikus nehézfiút hozza, hanem annak a kifigurázását, hát... nem tudom, ez a karakter nem nagyon jött be. ), amit itt Pesten is forgattak.
Kicsit tartottam tőle, hogy majd nagyon gagyi lesz, általában rossz tapasztalatom van az ilyen paródiafilmekkel kapcsolatban, nekem már túl erőltetettek a poénok, és nem csúsznak. De ez egészen jó volt! sőt. Meglepően szórakoztató, és még vicces is.
Nem mellékes, hogy Budapestről nagyon szép bevágások kerültek a filmbe, olyan Gellért-hegyes Duna-panorámás, igazi figyelemfelkeltő, turistacsalogató. A film vége felé még a Balaton is feltűnik, ahogy a főszereplő nő a csúcsszuper bmw-vel végigrepeszt a 71-esen Tihanyig. Akkor bezzeg nem volt dugó :)
Szóval jó volt, nyári estékre való laza kis film.

Futás közben 1.

Arra gondoltam, hogy összeszedem, miken is jár az agyam futás közben. Teljesen hétköznapi dolgokon általában, amin egyébként ha nem futnék, nem jutna időm gondolkodni. 

A múltkor pl. az jutott eszembe, hogy milyen furcsa, ahogy az emberek, többnyire anyukák az oviból, innen-onnan, viszonyulnak a munka-gyerekek témához. Jelen esetben rám viszonyítva. 

Mikor Milán volt 2 éves körüli, majd amikor tavaly Marci, akkor folyton az volt a kérdés, hogy megy-e bölcsibe, jár-e bölcsibe, és néha furcsán is néztek rám, hogy miért nem. Nem zavart amúgy, szívesen elmondtam bárkinek, hogy szerintem jobb nekik otthon velem, mint másik 10 gyerekkel valaki mással. 

Aztán most, hogy Marci is megy elvileg ősszel oviba, mindenki csodálkozik, hogy máááár ovis lesz???? Bizony. Már. Az érdekes a dologban pedig az, hogy akik korábban azon csodálkoztak, hogy nem adtam bölcsibe őket, most meg vannak róla győződve, hogy én továbbra is otthon leszek/maradok. Ami persze nem kizárt, és egy darabig így is lesz nyilván, de a hosszabb távú terveimben azért keresni szeretnék majd valami munkát. Valami részmunkaidős, nem túl messze lévő, nemstresszes, de jól fizető álomállást :) (és itt lóg bele a kezem a bilibe, hehehehe.) 

Szóval arra jutottam, hogy sajnos ilyen világban élünk, hogy két gyerekkel az a természetes, és szinte elvárás, hogy az ember visszamegy a 8 órás állásába, és gürizik látástól-mikulásig, majd rohan a gyerekekért, fejben tartja az munkahelyi dolgokat, az ovis dolgokat, az iskolásokat, bevásárol és főz otthon finom vacsorát, hétvégén pedig takarít, közben pedig győzködi magát, hogy minden heppi. 

3 gyerekkel már fordul a kocka, ott már inkább azzal a hozzáállással találkozom, hogy maradjak csak otthon, ha tudok, ha lehet, mert ezek az évek visszahozhatatlanok. Újabban pl. nemegyszer kapom a kérdést, hogy tervezünk-e negyediket. Valamiért mintha az lenne a normál, hogy akinek 3 egynemű gyereke van, az addig szül, amíg nem lesz egy ellentétes. De hát ez nem így van sajnos, a családok többségében legalábbis nem. 

Nincs igazán konklúzió, meg jó válasz sem a kérdésekre, és kicsit összevissza is az egész. Csak úgy eszembe jutott, mint érdekesség. Amúgy meg nem zavarnak ezek a kérdések, nem érzem őket tolakodónak, se nem túl bizalmasnak.