Érdekes, hogy futás közben mindig eszembe jut valami szinte a semmiből, és azon hosszú kilométereken át képes vagyok gondolkodni, morfondírozni. tegnap például az jutott eszembe, hogy milyen érdekes, hogy januárban 4 női írótól olvastam könyvet. ( Ha a hónap elejei Trónok harca IV-et nem számolom, mert annak csak a vége futott át januárra.) És mind a négy különleges volt a maga nemében. Hogy miért?
A hónapot, és az évet Tracy Chevalier Az utolsó szökevény című könyvével kezdtem. Tracy Chevalierrel nagyon különleges a kapcsolatom. Évekkel ezelőtt, amikor Mátéval voltam terhes, és már nem dolgoztam, akkor iratkoztam be a helyi könyvtárba, és akkor kezdtem el sorra olvasni a könyveit. Imádtam őket. Kezdetben. A Lány gyöngy fülbevalóval, a Hölgy és az egyszarvú mind olyan mesés világba vittek el, amiben jó volt ott lenni. Aztán valahogy megtört a varázs. Volt olyan könyve, ami egyáltalán nem tetszett. (Ártatlanok). Annyira nem, hogy még most, hogy újraolvastam a tartalmát, most sem emlékszem arra, mi is volt a sztori. Csak az érzés maradt meg bennem, hogy nem volt jó.
Ennek ellenére nem akartam lemondani végleg arról a varázsról, amit az írónőtől korábban kaptam, és amikor hosszú idő után újra találtam egy kötetet az újdonságok között, akkor gondolkodás nélkül levettem. Nagyon drukkoltam, hogy jó élmény legyen olvasni.
Végül vegyes érzéseim lettek a könyvvel kapcsolatban. Nem hozta vissza azt a rég keresett elmerülős érzést. Kicsit unalmas is volt, mintha igazából nem történne semmi.Valahogy nem jöttek át sem a karakterek, sem a konfliktusok. Nekem nem volt elég erőteljes.
Sokszor untam. A végefelé pedig már csak azért pörgettem az olvasást, hogy vége legyen.
A foltvarrott takarók miatt olvasás közben viszont folyton eszembe jutott az Édesek és mostohák film. A foltvarrott takarókért már régóta oda vagyok. Egy másik életemben biztos, hogy meg is tanulok majd ilyet készíteni. A könyvben elég sok szó esik róla, hogy készül egy ilyen takaró. Mennyi munka, milyen pontosság, precízség és mennyire sok idő kell egy igazán szép takaró elkészítéséhez. De az, hogy mennyi emléket lehet egy ilyen takaróba belevarrni, az mindent megér.
A főhősnő sorra eltesz egy anyagdarabot minden számára fontos személytől, hogy később belevarrja egy takaróba.
Milyen jó lehet egy olyan takaróval letakarni az ágyat, aminek minden kis szegletéhez fűződik valami kedves emlék, egy kedves személyről, egy kirándulásról, egy szerelemről, egy illat, egy hang, itt a gyerekkor, ott a mi gyerekeink pici kora. Ha becsuktam a szemem, akkor szinte láttam magam előtt az én takarómat színes összevisszaságát. Kár, hogy nekem nincs egy ilyen takaróm :(
De ezért az élményért mindenképpen érdemes volt elolvasni. Lehet, hogy másért is, de nekem maga a történet, a menekülő rabszolgák nem fogtak most meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése