Az elmúlt heten nagyon belecsaptam a lecsóba futásilag, ami azt jelenti, hogy 8 napból 7-szer húztam nyúlfutócipőt. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy egészen sokáig világos van, és még az idő is pont olyan, amilyet én szeretek futás közben. Másrészt, a barátnőm agitálására beneveztem a cocacola futásra. A 10 kilométeresre. Amit akkor, amikor neveztem még soha nem futottam le, de igazából még a közelébe sem értem. Ez elég nagy motiváció volt ahhoz, hogy amikor Feri felhív, hogy fél 8 körül otthon van, akkor gyakorlatilag csak a kilincsen találkozik a kezünk, és a következő pillanatban már a bicajomon ülök. Szóval futok, futok, és egyre többet, és egyre jobb részidőkkel.
Május 2-án futottam le először a 10 kilométert, ami hatalmas eufóriával töltött el. Ráadásul olyan időeredménnyel, amit magam sem gondoltam volna, 1 órán belül voltam. Igaz, csak pár mp híja volt, de akkor is. A futás mellett pedig rendszeresen járok edzeni.
Ettől függetlenül kicsit azért parázok egy ilyen nyilvános futástól, mert mi van ha pont akkor és ott nem fogom bírni. Mert betonon van, mert ebéd/alvásidőben, mert sütni fog nagyon a nap, vagy esni az eső, vagy, vagy, vagy.... huhhhh. Hát kellett ez nekem? :)
De közben meg tiszta hülye vagyok, mert amikor I. a hétvégén megpedzette, hogy akkor ősszel menjünk el a félmaratonra, mert ha 3 hét alatt felhoztam magam a 10 kilométerre, akkor már nem kell sokkal több, és a félmaraton is menne, akkor persze lehurrogtam, de azóta csak itt motoszkál a fejemben, és már azt számolgatom, hogy a 12-t szerintem le tudnám most is futni, és ha még 5-t rátennék tartósan, akkor biztos menne a 21 is. Na de itt szoktam megálljt parancsolni magamnak.
Egyelőre a 10-es cocacolán legyek túl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése