Tablós

Alapvetően nem érzem magam (annyira) öregnek.
De amikor egy érettségi tablót nézve több ismerős van a tanári sorban... sőt... igazából csak ott van ismerős, akkor azért rá kell jönnöm, hogy csak eltelt az a tizenvalahány év.

Piacos

Nem tartom magamat se mintafeleségnek, mintaanyának meg pláne nem, de azért igyekszem olykor legalább megközelíteni a fejemben lévő álomképet erre vonatkozóan. 

Régebben sosem jártam piacra. Igaz, nem is volt rá időm. Kisgyerek koromban rendszeresen jártunk hétvégén piacra, és sokegyéb mellett (pl. a lángosevés) arra emlékszem nagyon, hogy iszonyat sokat álltunk sorba tojásért, zöldésgért,  bármiért. Nem értettem, hogy anyu miért mindig a leghosszabb sorba áll be, amikor kettővel arrébb csak ketten állnak, és ott pikkpakk végeznénk. Anyu mindig azt mondta, hogy azért, mert itt a legszebb az áru, vagy mert itt a legjobb az ár-érték arány. Na jó, nem ezt a kifejezést használta, ezt akkor még úgysem értettem volna, de ez volt a lényeg. 

Ma már részben kapisgálom azt, amit akkor mondott. Ennek ellenére én még most sem vagyok az a sorbanállós fajta. Egyszerűen kettőnél több embert nem tudok kivárni. Mentségemre legyen mondva, mindig van velem legalább 1 gyerek. 

Ha nem is rendszeresen, de azért időnként elő szoktam fordulni a piacon. A közelebbin is, és a kicsit távolabbin is. És csak nem olyan régen jöttem rá, hogy mind a két helyen van saját zöldségesem.  Mindig hozzájuk megyek, mert tudom, hogy ott szép az alma és jó áron van, és így tovább. És van még egy kis bódés zöldségesem is, itt az utca végén. Ezek mind ismernek, ismerik a fiúkat, indig megkérdezik, hogy mi van velük, ha egyik-másik nincs velem, és szólnak, hogy van szép karfiolom, nem visz belőle? és tényleg szép, és persze, hogy viszek.

Ma délelőtt elbicajoztunk Marcival a távolabbi nagypiacra. Először mentünk így biciklisülésestől, és elég parában voltam, hogy mi van ha valaki lecsatolja a hátáról az ülést, ami többet ér, mint az egész bicikli cakkumpakk. Így elég fürgére vettük a vásárolgatást, és mivel az énzöldségesemnél éppen hosszú sor állt, mert a csütörtök az már mindig félteltházas buli a piacon, most nem oda mentem, hanem máshoz. Marci persze mindent megsimogatott, le akarta tépkedni a koktélparadicsomokat, eprekkel akart célbadobni, meg mit tudom én, én pedig próbáltam megfékezni, amíg az előttem lévő néni fizetett. 

A zöldséges pasas meg csak mosolygott a szélmalomharcomon, és nevetve megjegyezte, hogy:

- Kéne még vagy 2 gyerek, nem?

Mire én mondtam neki, van még kettő, csak ők oviban vannak.

Láttam rajta, hogy hitte is meg nem is. 

Nekem meg mindig jól esik, ha nem nézik ki belőlem, hogy 3 gyerekem van. :)

Így hát csodaszép karalábékkal és körtékkel, és hízott májjal távoztam. És a bicikliülés is megvolt. :)

Futok, futok

Az elmúlt heten nagyon belecsaptam a lecsóba futásilag, ami azt jelenti, hogy 8 napból 7-szer húztam nyúlfutócipőt. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy egészen sokáig világos van, és még az idő is pont olyan, amilyet én szeretek futás közben. Másrészt, a barátnőm agitálására beneveztem a cocacola futásra. A 10 kilométeresre. Amit akkor, amikor neveztem még soha nem futottam le, de igazából még a közelébe sem értem. Ez elég nagy motiváció volt ahhoz, hogy amikor Feri felhív, hogy fél 8 körül otthon van, akkor gyakorlatilag csak a kilincsen találkozik a kezünk, és a következő pillanatban már a bicajomon ülök. Szóval futok, futok, és egyre többet, és egyre jobb részidőkkel. 

Május 2-án futottam le először a 10 kilométert, ami hatalmas eufóriával töltött el. Ráadásul olyan időeredménnyel, amit magam sem gondoltam volna, 1 órán belül voltam. Igaz, csak pár mp híja volt, de akkor is.  A futás mellett pedig rendszeresen járok edzeni. 

Ettől függetlenül kicsit azért parázok egy ilyen nyilvános futástól, mert mi van ha pont akkor és ott nem fogom bírni. Mert betonon van, mert ebéd/alvásidőben, mert sütni fog nagyon a nap, vagy esni az eső, vagy, vagy, vagy.... huhhhh. Hát kellett ez nekem? :)

De közben meg tiszta hülye vagyok, mert amikor I. a hétvégén megpedzette, hogy akkor ősszel menjünk el a félmaratonra, mert ha 3 hét alatt felhoztam magam a 10 kilométerre, akkor már nem kell sokkal több, és a félmaraton is menne, akkor persze lehurrogtam, de azóta csak itt motoszkál a fejemben, és már azt számolgatom, hogy a 12-t szerintem le tudnám most is futni, és ha még 5-t rátennék tartósan, akkor biztos menne a 21 is. Na de itt szoktam megálljt parancsolni magamnak. 

Egyelőre a 10-es cocacolán legyek túl.