Kesergős

Nem titok, hogy szeretnénk harmadik kisbabát. Tavaly ilyenkor még úgy gondoltam, hogy korai lenne még, jó lenne a testemnek és a lelkemnek is egy kis szünet, és különben is van még időnk, nem vagyok még olyan öreg, Milán is kicsi még. Aztán tavasz felé már gondoltam, hogy jó lenne, jó lenne, de nem akartam decemberi gyereket, így vártunk még 1-2 hónapot. Aztán lesz ami lesz alapon dolgoztunk az ügyön, és eleinte nem is aggasztott a sikertelenség. Aztán a harmadik sikertelen hónap után már kicsit elkeseredtem, de még nem estem pánikba, gondoltam majd jobban odafigyelünk. De semmi. 

Már az 5dik hónapon is túl vagyunk. És most már tényleg azt hittem, hogy van valami, mert késett a nehéz napom, amit sosem szokott. Aznap nagyon izgultam. Eltelt, és nem jött meg. Másnap is izgultam, eltelt és nem jött meg. Csináltam egy tesztet, ami negatív lett. Ez kicsit elbizonytalanított, de még mindig reménykedtem. Egészen mostanáig, amikor is megjött.

És egyszerűen nem értem mi a baj. Mátéval meg Milánnal nem volt ilyen gond. Máté a 3dik hónapban, Milán  a 4dikben jött össze, de Milánnál egy hónap kimaradt, vagyis a peteérés környéke, mert pont akkor nem volt itthon Feri, úgyhogy tulajdonképpen ő is a harmadikban sikerült. Akkor most mi van???? Mi változott????

Feri azt mondja ne aggódjak, mert ez ezer dolog függvénye, és tény, hogy mostanában sosem vagyunk se egészségileg, sem fittségileg a topon. Tény, hogy mindkét gyerekünk akkor fogant, amikor épp túl voltunk egy pihenésen, Máté előtt Zalakaroson voltunk wellnessezni, Milánt pedig egyenesen Hollandiából hoztuk Most ez kimaradt. Tény, hogy hullafáradt vagyok, ami biztos nem segíti elő a pozitív eredményt. 

Aztán az sem volt szerintem jó, amikor 1-2 hónapig azon kattogtam, hogy munka vagy gyerek, gyerek vagy munka, mentem is volna meg nem is, és tudom-hiszem, hogy amíg a lelkemben nincs béke, addig nem fog sikerülni. De most úgy éreztem, hogy végre sikerült helyretennem magamban ezt a kérdést, és teljes szívemmel szeretném hogy még egy kisbabánk legyen.

Közben meg tényleg olyan hülyén érzem, magam, mert van két szép egészséges gyerekem, és azon sopánkodom, hogy a harmadik nem sikerül rögtön. Mikor mások az elsőre is éveket várnak. És ebben is igaza van Ferinek, meg abban is hogy legyek azért hálás, hogy van már 2 gyerekem is, akik ráadásul mindig akkor jöttek, amikorra terveztük őket. Szerinte ennyi csúszás igazán belefér, hiszen a körülmények közel sem olyan optimálisak, mint amikor Mátét akartuk, vagy amikor Milánkát. De akkor is!!!! 

Hogyan győzzem meg magamat arról, hogy minden rendben van, és jönni fog, ha jönnie kell, ha most mérhetetlenül el vagyok keseredve????Én ebben nem vagyok jó. Engem még sosem állított az élet ilyen sorozatos csalódások elé, épp ezért én nem tudom ezeket jól kezelni. Én az adj uram, de rögtön habitusú ember vagyok. 

Aztán meg eltelik még néhány hónap, és megint ott fogunk tartani, hogy majd kapok egy decemberi gyereket. De most már az sem érdekelne, most már azt sem bánnám. Lehet, hogy nekem ez van megírva. És bármennyire is szeretnék kertipartit tartani, az nem az én utam. 

Mindenesetre nehéz ezt nekem elfogadni. Most még az. Ma még az. De talpra fogok állni, tudom. Csak ma még kicsit nyalogatom a sebeimet.