Vége

Mármint a foci vb-nek. Nem vagyok éppen foci rajongó, szimpla hétköznapokon nem is nézek egy meccset sem, de eb és vb idején csak-csak becsúszik egy meccsnézés. És ha épp nem nézem, akkor pedig olvasok mellette. Nem volt ez másképp az elmúlt 1 hónapban sem. Ezért kicsit bánom is, hogy vége van, biztos kevesebb idő fog jutni a könyveimre. No sebaj...
Aztán érdekes, hogy most két könyvet is olvasok egyszerre, és mind a kettőben említést tesznek az Üvöltő szelekről, és mind a kettőben csupa szuperlatívuszokat zengenek róla, hogy mennyire jól megírt könyv, hogy mennyire romantikus, hogy ezt legalább 100szor el lehet olvasni, és soha nem lehet megunni. Hát nem tudom... emlékeim szerint én olvastam az Üvöltő szeleket, és úgy emlékszem, hogy borzalmasan unalmasnak találtam, és még az is lehet, hogy félbehagytam, mert a sokat emlegetett csattanó egyáltalán nincs a fejemben. Szóval most az tervezem, hogy újraolvasom. Hátha most jobban megtalálom majd benne a jót.
A másik, hogy nagy nehezen rászántam magamat az Alkonyatra, mert nagyon érdekel, hogy mitől olyan jajdenagyon menő. Megint csak hát.... A filmet is hasonló indíttatásból néztem meg, és egyáltalán nem sodort magával, sőt... kiábrándítóan tinifilm volt, legalábbis az első része. A könyvről sincs egyelőre jobb véleményem, de lehet, hogy azért mert az első részt már ismerem, bár ez nem von le abból, hogy szerintem elég gagyin van megírva, (és most fognak megkövezni a nagy Twilight rajongók), de tényleg... néha azt érzem olvasás közben, hogy na hát ilyet én is tudnék írni, csak egy jó ötlet kéne hozzá, sokszor azt érzem, hogy erőltetetten szeretne az írónő vicces lenni, amit meg én nagyon nem szeretek. Nem is nagyon haladok vele, valahogy nem sodornak az események magukkal, de azért még nem adom fel, valaminek lennie kell benne, amitől ilyen nagy siker lett a sztori.
Kitartóan keresem:)