Már elfelejtettem, milyen szelíden múlik az idő Párizsban. Minden elénksége ellenére egyfajta nyugalom uralkodik a városban, békesség, amely csapdába ejti az embert. Párizsban, kezében egy pohár borral az ember megteheti, hogy egyszerűen csak van.

       / Kristin Hannah: Fülemüle /

 Nádasdy Ádám: Jégkockával  

Hogy foglak tudni szeretni,

ha nem leszel enyém?

Hogy beszélgetek majd veled:

könnyesen? könnyedén?

Ha egyszerre megyünk haza,

mellédsodródom-e,

vagy táskámba kapaszkodva,

szaladok másfele?

mással vitázva elmegyek?

vagy azt várom, hogy ints?

ha megkérded, dolgom van-e,

bevallom-e, hogy nincs?

Ha valahova beülünk,

s térdem térdedhez ért,

baj-e, ha otthagyom? (becsülsz,

vagy megsajnálsz ezért?)

S ha otthagyom: felizzon-e

végig a combomon –

minek, ha még számat is

féken kell tartanom?

Inkább kétségben hagyjalak:

a dologból mi lett?

Térdem keresztbe föltegyem

és mást igyak, direkt?