Papp Ádám: A lelkem

Valakinél ott hagytam a lelkem.
Érzem; hűen őrzi azt,
s - mint könnyű jóságot -
élteti szüntelen bennem.

Valakinél ott hagytam a lelkem,
kinek szavait dallam járja át.
Ki ismeri zenémnek titkait,
ki tudja, hogy bennem mi fáj.

Valakinél ott hagytam a lelkem.
Kusza vázlatból lett szürkeség
mit létem színei ragyognak be,
s öröm minden, ha a fényhez ér.

Valakinél ott hagytam a lelkem.
Fülemben él még a hangja,
szemeim előtt íves arca, s
érzem ajkamon, milyen a csókja.

Valakinél ott hagytam a lelkem.
Mosolyomat könnyekkel itatom,
csendben az ő nevét dúdolom,
s míg élek nem feledem azt,
kinél hagytam ott a lelkem.