Szabó Magda - Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

ANNYI ÉV UTÁN
-P. C. Brenson-

Annyi év után,
most is ajkad ízlelem
a későn langyos levegőben,
s látni véllek Téged,
feltűnő alakokban,
és valamennyi elmenőben

Emlékedet a múltból
szívembe csomagolva
loptam el a mába,
hogy ma is csak a hangodat halljam
a simogató májusi szellő
elillanó, andalító dallamában

S még féltelek...
-talán magamnak-
bár a hűségedet
nem kérhetem számon,
s még kereslek...
-talán magamért-
bár a közel után
nagyobb már a távol

Annyi éj után,
még mindig melletted ér
az álom
s az üres reggelekbe lépve
még most is a hiányod
az én halálom...