Bók

Beszélgetek tegnap a barátnőmmel. Semmi konkrét, csak úgy fecsegünk. Azt meséli, hogy mondja neki a múlt héten az anyukája, akivel össze szoktunk futni az oviban:
- Jajjj, ez a Bea nagyon rosszul néz ki!!! Régebben olyan szép anyukás volt, most meg olyan vékonyka, úgy le van fogyva!
Amúgy nem, de azért vicces.
Az elején már kezdtem megrémülni, hogy húúúú ennyire rosszul néznék ki... szó mi szó, mostanában én magam is kicsit lestrapáltnak érzem magam, de hogy ez már kívülre is látszik???? De szerencsére nem, vagy nem annyira :)

Könyv vs. film

Időről-időre megfogalmazódik bennem a vágy, hogy írjak az olvasmányaimról. Nem olyan profi könyvesblogos szinten, inkább csak úgy szubjektíven, hogy mennyire tetszett, vagy mennyire nem, mert ilyen is akad. De aztán halogatom, nincs idő, nincs ihlet, és szép lassan elmarad az egész, az olvasmányok meg csak gyűlnek, és némelyik tényleg megérdemelne egy-két szót.
Mostanában pedig megint rászoktunk az esti film nézésre, és legalább egyszer-kétszer megnézünk valamit. Elég hosszú filmes bakancslistám van, van miből szemezgetni.
Amiről most írni fogok, az mindkét oldalon érintett.
A Stephen Howking-ról szóló Mindenség elmélete c. filmet már akkor meg akartam nézni, amikor frissen a mozikba került. Csak mire oda jutottunk a csajokkal, hogy el tudtunk menni moziba, akkor már nem tudtuk megnézni.
A film alapjául szolgáló könyvet, mely a feleség naplója az együtt töltött évekről, a legutóbb véletlenül találtam meg a könyvtár polcán. Persze rögtön magamhoz vettem, és már akkor tudtam, hogy először el fogom olvasni, és utána most már csakazértis megnézem a filmet is.

A könyvet illetően érdekes kettősség van bennem. Nem mondhatom azt, hogy nem tetszett, mert jó volt. Nem untam. Mégis... nagyon száraznak éreztem, nagyon tényszerűnek, és nagyon -nagyon hiányoztak belőle az személyes érzelmek. Nekem nem jött át, hogy ez a házasság valóban szerelem volt. Nem jött át az aggódás, nem volt szó arról, hogy hogy érintette a feleséget ez az egész betegség, az, hogy látja élete szerelmét lerobbanni. Hogy fizikailag mennyire nehéz volt a helyzetük, hogy a 60-70-es években mennyire nem volt a világ még annyira sem berendezkedve a fogyatékossággal élőkre, mint manapság, arra nagyon részletesen, és többször is kitér. De hogy lelkileg mennyire volt ez megterhelő, arról soha egy szó sem esik.
Szóval jó-jó, de kicsit túl tudományos, túlságosan érzelemmentes volt.
Azt vártam, hogy a film majd pont ezekre a kimaradó részekre fog fókuszálni, mert hát filmen nem annyira mutat jól a sok tudományos előadás, a külföldi utazások viszontagságai. És nem csalódtam. A filmben valóban benne van minden, ami a könyvből hiányzott. Szerelem és szenvedés, kitartás jóban-rosszban, csalódás.

Bár nekem rendre az a véleményem, hogy egy könyvből készült film sosem annyira jó, mint a könyv, néhány kivétellel, most azt kell mondanom, hogy ebben az esetben a kettő pont kiegészíti egymást. Külön-külön nekem erős hiányérzetem van mindkettővel kapcsolatban, és nem állná meg a helyét. De így együtt könyv+film, mindenképpen egy remek alkotás. És szerintem jobb először elolvasni. A filmben sokszor nem térnek ki a miértekre, amik pedig fontosak lehetnek ahhoz, hogy egészében meglegyen a sztori.

A film főszereplője, Eddie Redmayne, 2015-ben Oscar-díjat kapott. Megérdemelten.

Különös

Tegnap láttam a facebookon egy képet a Háda oldalán, és azt írták mellé, hogy hű de jó, hogy itt a tavasz, mert végre fel lehet venni ezt a remek trencskót. Kétszer is kibetűztem ezt a szót, mert még sosem hallottam. A képen a szokásos pulóver-nadrág-cipő-táska kombó mellett egy hagyományos ballonkabát volt, derékban övvel, felhajtható gallérral. Kikövetkeztettem, hogy bizonyára az lehet a trencskó. De nem foglalkoztam vele érdemben.

Aztán este, amikor olvastam, megint szembejött ez a szó! 

 "Szeptember elsejéhez képest hideg volt. A trencskómat viseltem, derékban szorosan megkötöttem az övet, felhajtottam a gallért, és fel-alá járkáltam kicsit, hogy ne fázzam annyira. "

Nagyon meglepőnek és viccesnek találtam, hogy egészen a tegnapi napig soha, de soha nem hallottam, nem láttam ezt a szót, és most egy nap alatt kétszer is a találkozom vele. 

Hát nem különös?