A gyerekek szerencsére jól vannak, már Máté is ment oviba.
Én viszont felváltva könyörgök azért hogy gyógyuljak meg, vagy lőjenek főbe, mert ez így nagyon gáz. Szombaton már éreztem, hogy nagyon fáj a torkom. Ha tudtam volna éjjel aludni egy hosszabbat, akkor szerintem nem is lett volna nagyobb baj, de nem tudtam. Nem tudom mi volt a levegőben, de minden fiú csak kínlódott, és Marci is csaknem óránként ébredt. Ez aztán betett. Vasárnap már úgy vittem Mátét egy ovistársa szülinapjára, hogy éreztem, hogy nem oké. A buli végére alig bírtam a kocsiig eltámolyogni, és rázott a hideg. A hidegrázás aztán többször is visszatért még a nap folyamán, így késő délután lázmérésre adtam a fejem, és fincsi 38.5-t mértem. Bevettem egy lázcsillapítót, amitől jobban lettem egészen addig, amíg megint fel nem szökött a lázam. De nem akarom agyongyógyszerezni magam, mert szoptatás mellett azért nem annyira jó. (tuti tippeket elfogadok) Azóta sem vagyok igazából jobban, borzasztó rossz a közérzetem, pedig ma mindenképpen meg kell sütnöm Máté elhalasztott tortáját.
ááááá..... szerdától van Feri szabadságon. Remélem addig életben maradok.